A bogyós gyümölcsök királynője: a málna

Nem sok gyümölcsről mondható el, hogy az íze egyszerre savanykás és kellemesen édeskés. Nos, a málna márpedig pont ilyen gyümölcs. Mégsem emiatt ajánljuk fogyasztásra, hanem a csodás élettani hatásai miatt, hiszen tele van vitaminokkal, ráadásul remek antioxidáns. Napi 3 maréknyi málna továbbá nagyban hozzájárulhat a látásromlás visszaszorításához, ami az idősebbek körében különösen nagy jelentőséggel bír. Süteményben, smoothie-ban, de természetesen nyersen is kiváló csemege a nyári hónapokban.

Málnával a látásért!
Málnával a látásért!

A rózsafélék családjába tartozó málna Magyarországon is őshonos, de szinte egész Európában mindenhol terem. Maga a növény közel 2 méter magasra is megnőhet, júniustól egészen szeptemberig fokozatosan érik. Ízletes, kellemes az illata, szemre is vonzó gyümölcs, melyet már az ókorban is jól ismerték, elsősorban gyógynövényként használták.

Milyen jótékony hatásai vannak a málnának?

Málnával a szem egészségéért

Mindenekelőtt ki kell emelni, hogy a málna segíthet megelőzni a makuladegenerációt, tehát a súlyos látásromlást, mely bizony az évek múlásával egyre nagyobb gondot okoz a népesség körében. A szemfenéki meszesedéssel az időskori látás jelentős romlásnak indulhat, és a málna olyan fontos vegyületeket tartalmaz, amelyekkel mindez megelőzhető. Fellelhető benne lutein, mely a retina épségének megőrzéséért tesz sokat.

Együnk málnát nyáron!
Együnk málnát nyáron!

Tele van vitaminnal

Elsősorban A-vitaminban és E-vitaminban bővelkedik, így a szem egészsége mellett a bőrünk védelméért is sokat tehetünk a málna fogyasztásával. A bőrfiatalítás igencsak fontos manapság, mikor a nap káros sugarai miatt nagyobb igénybevételnek van kitéve a szervezetünk. Továbbá tartalmaz B-komlex vitaminokat, valamint K-vitamint. Ez utóbbi a terhesség időszaka során igencsak fontos, hiszen a fejlődő magzatnak nagy szüksége van rá.

A málna az immunrendszer támogatója

A friss, zsenge málna kitűnő forrása a C-vitaminnak. 100 grammjában megközelítőleg 26 mg C-vitamin található, ami testtömegtől függően a napi bevitelnek körülbelül a harmada, negyede. Mint ismert, ez a vitamin segíti a legjobban a szervezetünk fertőzések elleni védekezését, ráadásul gyulladáscsökkentő hatással is bír.

Málnás túrótorta

Betegségek megelőzésében is segíthet a málna

Ez a gyümölcs olyan anyagokat tartalmaz, melyek számos betegség kialakulásának megelőzésében segíthetnek. Ilyenek például a flavonoidok és a fitokemikáliák. Ezeknek köszönhetően a málna megakadályozhatja, hogy a baktériumok megtapadjanak a húgyúti falakat határoló sejtekben, ezáltal pedig a hólyagfertőzések ellen is védelmet nyújthat. Ha még ez sem lenne elég, az antioxidánsai révén a szabadgyökök kialakulását is nagy sikerrel megakadályozhatja, így pedig a krónikus betegségek kialakulásának folyamatának vethet gátat.

Bővelkedik ásványi anyagokban

A málna remek kálium- és kálciumforrás. Előbbiből 30-40 mg-ot tartalmaz, míg utóbbi esetében 170 mg a mennyiség, amely fellelhető a málnában. Magnéziumban és vasban is gazdag, amelyek a vérünk és az izmaink megfelelő állapotáért tesznek sokat.

Tojásos wrap zöldségekkel recept

Diéta alatt málna?

Nem elképzelhetetlen, ugyanis a bogyós gyümölcsök közül benne van a legtöbb rost, így pedig az emésztés egészséges lefolyását támogatja. 100 grammjából 80-85 gramm víz, míg 40-45 kalóriát tartalmaz. Fehérje viszonylag kevés van benne (0,9 gramm), míg a szénhidrát esetében 11-12 grammról beszélhetünk.

Segíthet a menstruációs panaszok visszaszorításában

A málna fogyasztása csökkenheti a magasvérnyomást, és nagyban hozzájárulhat a menstruációs panaszok enyhítéséhez. A nőgyógyászok mind a mai napig ezt a gyümölcsöt ajánlják azoknak, akik erős menzesztől szenvednek. Enyhítheti a vérzést, de akár fájdalomcsillapítóként is funkcionálhat.

A málna igazi csodagyümölcs
A málna igazi csodagyümölcs

Mire jó még a málna?

A népi orvoslás úgy tartja, hogy a málna remek vértisztító, ezáltal a szívbetegségek ellen is segíthet. Egyes felmérések arra is rámutattak, hogy gyógyítja a fogíny gyulladását, de a vesekő kialakulásának kockázatát is csökkenti a fogyasztása.

Terhesség esetén fellépő rosszullétek ellen is alkalmazható

Amennyiben várandós anyák szeretnék elfogyasztani a málnát annak jótékony hatásai miatt, bátran javasoljuk, hogy készítsenek belőle málnalevél-teát. Ennek elfogyasztása ugyanis a reggeli rosszullétek ellen igencsak jótékony hatást fejt ki a szervezetre. A gyermekáldás előtt közvetlenül a szülés megkönnyítésére ajánlják, mivel a kismedencei izmokat ellazítja, tágulékonyabbá teszi.

Piros bogyós gyümölcsökkel a jókedvért

Hogyan fogyasszuk?

Talán nem is kell kiemelni, hogy lehetőleg frissen és nyersen fogyasszuk, hiszen így épülnek be a szervezetünkbe az értékes tápanyagainak legnagyobb része. Felhasználási módja közül azonban széles választék áll rendelkezésünkre, hiszen készíthetünk belőle szörpöt és lekvárt is. Süteményben is népszerű, de akár smoothie-k formájában is pohárba kerülhet.

Meddig tárolható?

Hideg helyen, tehát hűtőben nagyjából 2-3 napig őrzi meg eredeti állapotát. Azokat a szemeket értelemszerűen érdemes kiválogatni, amelyek megpenészednek. Amennyiben lefagyasztjuk, úgy jó hírrel szolgálhatunk: illatát, zamatát és ízét hosszú ideig képes megőrizni.

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Olvass további hasznos tartalmakat: