Kezdd tisztán a napot! – 3 tökéletes Clean Eating reggeli

A reggeli örök vitatéma a táplálkozás-kutatók és fitneszszakértők berkeiben. Számos ember esküszik rá, rengetegen vallják a “Reggelizz úgy, mint egy király!” elvét, sokan el sem tudják képzelni a reggeleket étkezés nélkül – azonban tömérdek kutatás bizonyítja, hogy a reggeli nem létfontosságú étkezés, és az emberek jelentős része számára a reggeli evés inkább tortúra; néhány falat leküzdése után rájuk tör a posztprandiális fáradtság (vagy ahogyan a legtöbben hívjuk, kajakóma), és még nyúzottabbá válnak, mint korábban. Szervezetük egész egyszerűen a későbbi étkezést preferálja.

Nem tisztünk igazat adni egyik tábornak sem – és úgy véljük, nem is kell.

Mások vagyunk, máshogy működik a szervezetünk.

Akadnak, akik jobban szeretnek reggeltől estig többször kisebb adagokat enni, míg mások inkább a kevesebb, laktatóbb fogást szeretik, akár későbbi kezdéssel.

Azonban nem számít, mikor is fogyasztjuk el reggelinket, érdemes megadnunk a módját az első étkezésnek, hiszen fontos, hogy korábbi többórás böjtünket megfelelő táplálékokkal törjük meg. (Mellesleg innen ered a reggeli angol elnevezése: a breakfast szó szerint a böjt megtörését jelenti.)

Milyen reggelit válasszunk?

Fontos, hogy olyan ételeket együnk reggelire, amelyek nem terhelik meg túlzottan emésztőrendszerünket.

Fogyasszunk komplex szénhidrátokat, és kerüljük a gyorsan felszívó egyszerű társaikat, hiszek ezek megdobják vércukorszintünket, amely aztán kis idő múlva drasztikusan lezuhanhat (ez a hipoglikémia, vagyis a “behipózás”), ami szédüléssel, rosszulléttel járhat.

Az energiaforrás mellett szükségünk van fehérjére is, hogy biztosítsa izmaink megfelelő működését – és rostokra, hogy emésztésünk is megfelelően működjön.

A vitaminokra és ásványi anyagokra is figyeljünk oda: próbáljunk meg természetes forrásból minél többet bevinni belőlük.

Mit NE együnk?

Kerüljük az agyoncukrozott, mesterséges anyagokban dúskáló egészségtelen müzliket, gabonapelyheket, müzliszeleteket és kekszeket. Ezek a reklámok révén talán egészségesnek tűnhetnek – azonban a legtöbb esetben nem azok.

Persze nem kell lemondanunk a müzlikről. akár mi magunk is készíthetünk (a cikkben mutatunk is receptet!), és már több gyártó kínálatában találunk teljesen természetes, hozzáadott cukrok és tartósítószerek nélkül előállított granolákat.

Kerüljük a gyümölcsjoghurtokat is – legalábbis a kommersz márkák termékeit. Ezek gyümölcsöt csak nagyon kis mennyiségben tartalmaznak, viszont dúskálnak a cukorban.

Kerüljük a nagy kalóriatartalmú, zsíros, nehéz fogásokat – ha sokat eszünk reggelire, a nap végére nagyon könnyen kicsúszhatunk a kalóriakeretünkből. Arról nem is beszélve, hogy egy nehéz fogás megterheli az emésztőrendszerünket, így jóval kevesebb energiánk lesz, és elálmosodunk – ami nem túl praktikus a nap elején.

De akkor mit együnk pontosan?

Íme 3 szuper Clean Eating recept a tökéletes reggelihez!

A zabkása igazi laktató szuperreggeli – ami nem mellesleg édességnek is tökéletes! Íme néhány tipp, ha változatosságra vágyunk:

https://cleaneating.hu/clean_dietas_receptek/gyors-es-konnyu/zabkasa-hazilag/

A mesterséges cukrozott müzliket kerülni kell – de miért ne készíthetnénk el saját ínycsiklandó Cini Minis reggelinket Clean verzióban?

https://cleaneating.hu/clean_dietas_receptek/klasszikuson-clean-modra/clean-fahejas-cini-minis/

Ha inkább sós reggelire vágyunk, az olasz tojásklasszikus fritatta diétás verziójával biztosan jól indul a nap:

https://cleaneating.hu/recipe/dietas-rikottas-fritatta-recept/

 

Ezzel a három reggelivel tutira nem lövünk mellé, ha egészségesen szeretnénk kezdeni a napot!

Próbáld ki a Clean Eating Életmódprogramot! 1 hónapig csak 90 Ft-ért!
???? 300+ egészséges, finom recept – hetente újabbakat küldünk
???? Kipróbált, bevált mintaétrendek
???? 5 db e-könyv, összesen több mint 15.000 Ft értékben!
???? Hetente több Clean Eating cikk, hogy motivált maradj!
Kattints, és regisztrálj a próbahónapra mindössze 90 Ft-ért > bit.ly/csatlakozz-a-clean-eatinghez

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Olvass további hasznos tartalmakat: