Tudástár Tudatos táplálkozás

Hogyan kezdjek neki a Clean Eating életmódnak, ha még soha nem próbáltam?

Mint neve is mutatja, a Clean Eating nem egy közönséges diéta, egy ideig-óráig alkalmazható fogyókúrás módszer, mely az első eredmények után abbahagyható, hanem egy életmód, amivel rengeteget tehetünk azért, hogy hosszú, egészséges és fiatalos életet élhessünk. A tiszta étkezés lényege, hogy mindig a lehető legtisztább élelmiszereket juttassuk be a szervezetünkbe, azaz kerüljük el a feldolgozott, különféle tartósítószerekkel, állagjavítókkal, színezőanyagokkal és egyéb mesterséges adalékokkal elkészített ételeket.

Ezzel az életmóddal drasztikusan csökkenthetjük a szervezetünkben lerakódó méreganyagok mennyiségét, miközben sokkal egészségesebb életet élhetünk, erősebb lehet az immunrendszerünk, fiatalosabb a bőrünk és így tovább. Erről egy korábbi cikkünkben alaposabban is értekeztünk már! Az alábbiakban most azzal foglalkozunk röviden, hogy miként kezdjünk neki a Clean Eating életmódnak, ha korábban még soha nem próbáltuk?

A tudás hatalom

 Tanulni és tudást halmozni az egyik legjobb dolog a világon, hiszen a szellemi tőkét a legegyszerűbb kamatoztatni. Ennek megfelelően a Clean Eating életmódhoz elengedhetetlen, hogy minél többet olvassunk és tájékozódjunk a világhálón, így például éppen a CleanEating.hu cikkei között, melyek rengeteg hasznos tudásanyagot tartalmaznak azok számára, akik még csak most állnak neki a tiszta étkezés elsajátításának. Mielőtt tehát nekiállnánk, érdemes felkészülni, recepteket beszerezni, hogy jól és okosan csináljuk.

Kérdezni nem szégyen

 Nyilvánvalóan van olyan tudásanyag, amit nem-, vagy csak nagyon nehezen lehet elsajátítani a világhálóról. A legjobb ilyen esetekben az, ha megtanulunk kérdezni, illetve fel merjük tenni kérdéseinket. Hogy kinek? Példának okáért a megfelelő boltokban a megfelelő bolti eladóknak, hiszen vannak ma már olyan bioboltok, ahol rengeteg tiszta élelmiszert és alapanyagot találhatunk új életmódunkhoz, de léteznek kifejezetten ebből a célból született internetes fórumok és Facebook-csoportok, ahol feltehetjük a kérdéseinket. Ez ugyanis nem szégyen, nem mi vagyunk az elsők, akik elkezdik a Clean Eatinget, sőt lehet, hogy legközelebb már mi segítünk másoknak.

Legyünk tudatos vásárlók

Bár eleve tudatosabb emberek vagyunk, ha a Clean Eatingre ráleltünk, hiszen ez azt jelenti, hogy érezzük: a boltokban kapható kész élelmiszerek zöme nem feltétlenül tesz jót a szervezet számára. Ezt a tudatosságot azonban érdemes lehet átültetni a mindennapokba is, ezáltal mindent úgy vásárolni, hogy alaposan megnézzük a címkén látható és olvasható összetevőket, ezzel biztosítva, hogy a lehető legkevesebb adalékanyagot vigyük be a szervezetünkbe.

Keressünk piacokat, termelőket

A legtisztább élelmiszerek minden esetben azok, melyek a termőföldről szinte egyenesen eljutnak a tányérunkra, tehát a zöldségek és a gyümölcsök kifejezetten előnyösek a tiszta étkezés szempontjából. Ezek beszerzéséhez érdemes termelőket és piacokat keresni, ahol nemcsak sokkal olcsóbban tudunk vásárolni nagyon sokszor, de garantáltan megbízható, vegyszermentes helyről kerülhet finomság az asztalunkra.

Legyen saját kertünk

Persze a legjobb kezdés a Clean Eating életmód kapcsán az, ha egy kicsit önellátóvá válunk. Amennyiben van egy kis zöldövezetünk, némi elszántságunk és persze szabadidőnk, érdemes lehet elültetni pár gyümölcsfát, és tavasztól-őszig vetni némi zöldséget vagy ültetni néhány palántát. Az így előteremtett friss zöldségek és gyümölcsök garantáltan a legtisztább élelmiszerek lesznek, melyek az asztalra kerülhetnek.