Melegítsük elő a sütőt 180 fokra és kókuszolajjal vékonyan kenjük ki a tortaformát.
Készítsük elő a hozzávalókat: A répát megpucoljuk és kis lyukú sajtreszelőn lereszeljük. A reszeléshez aprítót is használhatunk. Ez esetben arra kell ügyelni, hogy a répa morzsalékos legyen, de ne legyen pépes. A mandulát és a diót ledaráljuk. A citromot megmossuk, a héját lereszeljük, a levét pedig kifacsarjuk. A tojásokat ketté választjuk.
A tojássárgákat az eritrittel együtt habosra keverjük, majd hozzáadjuk a répát.
A répás tojásos keverékhez hozzáadjuk a darált diót és a mandulát.
Majd hozzádolgozzuk a zablisztet és utána a fahéjat, a gyömbért,, a vanília kivonatot és a szódabikarbónát.
A tésztához hozzáadjuk a mandula tejet és a kókuszolajat. A tojásfehérjéket robotgéppel habosra keverjük és kis adagokban összeforgatjuk a tésztával majd a tortaformába öntjük.
Az előmelegített sütőben 180 fokon 40-50 perc alatt készre sütjük.Tűpróbával ellenőrizzük, mielőtt kivesszük a sütőből. A megsült répatortát a formában pihentetjük addig, amíg kézmeleg nem lesz, ezután borítjuk ki, és hagyjuk teljesen kihűlni.
Amikor a tortánk teljesen kihűlt. Kikeverjük a krém hozzávalóit és rákenjük a piskótára. A tetejét díszítheted dióval és akár egy kis mandulával is.
Ezt a receptet a Clean Eating Program részeként ingyen letöltheted! Nem vagy még tag? Próbáld ki most, egy hétre csak 990 Ft-ért! 300+ egészséges recept, 5 db e-könyv és tudástár vár rád! Kattints ide, és csatlakozz most az Életmódprogramhoz!