Az E-számok fogságában

Az E-számok már senki előtt nem ismeretlenek. Legalábbis, annyiban, hogy tudjuk, szinte már minden kész és félkész termékben, feldolgozott vagy csomagolt élelmiszerben megtalálhatók. De miért is van ezekre szükség? Szükség van-e egyáltalán? Íme egy kis iránymutatás, hogy könnyebben eligazodj az E-számok világában. Nézzük, hogyan lett életünk része a szinte megszámlálhatatlan mennyiségű adalékanyag!

Megváltozott élelmiszeripar

Az iparosodás felgyorsulásával már az I. világháború idején és az azt követő időszakban jelentősen megváltozott például a pékáruk készítésének módja. Egyrészt a hagyományos kovásszal készült eljárás helyett az élesztő alkalmazása lehetővé tette, hogy rövidebb idő alatt nagyobb mennyiségű terméket állítsanak elő.

A tömegtermelési eljárás sok élelmezési problémát kiküszöbölt. Majd különböző malátakészítményekkel igyekeztek növelni az élesztő hatékonyságát, mert ezek az anyagok növelik a keményítő lebontásának folyamatát.

A II. világháború utáni technikai fejlődés az élelmiszeriparban is robbanásszerűen következett be. Megjelentek a modern gyártósorok, melyek különböző osztó és gömbölyítő szerkezetei annyira igénybe vették a tésztákat, hogy a gyártás végére azok állaga nem egyezett meg a kézzel készítettével, minősége lényegesen romlott.

Ezért a gépsorhoz igazították a tésztát. Ehhez különböző adalékanyagokat kezdtek használni, ekkor jelentek meg lecitin alapú paszták, és porkészítmények, majd a részben szintetikus, részben természetes alapú lisztkezelő szerek.

Ezek használata ma már teljesen természetesnek számít. Bármely nagyobb bevásárlóközpont, pékség, kisebb élelmiszerbolt polcain is ilyen termékek találhatóak. A boltokban nem nagyon találkozunk olyan kenyérfélével, ami mindössze lisztet, sót, vizet és kovászt tartalmaz…

A húsipar, a félkész és kész hústermékek, a tejipar, az édesipar és az instant termékek gyártási folyamatairól pedig rengeteg helyen olvashatunk, hogy mennyit változott, fejlődött az évtizedek alatt. A gyártási folyamat, annak gyorsasága, logisztikája, valóban bámulatos, de vajon ez mennyiben szolgálja a fogyasztó érdekeit, és mennyiben a gyártóét?

Megváltozott szokások

Ahhoz, hogy megértsük, manapság miért megkerülhetetlenek az adalékanyagok, látnunk kell, hogy jutottunk el idáig. Modern társadalmunk a XX. század második felétől egyre inkább a városi életmódra rendezkedett be. A vidékről városba áramló lakosság igényei megváltoztak.

A folyamat már a XIX. században elkezdődött az iparosodás elterjedésével, de ekkor a gyári munkások még a parasztság által megtermelt javakat tudta megvásárolni a piacokon. Ez a következő században egyre inkább megváltozott. A mezőgazdasági feldolgozás egy része is a városokba kezdett koncentrálódni, majd a termelési folyamatok egyre inkább összekapcsolódtak, és azonos helyen koncentrálódtak.

Létrejöttek az üzemi étkezdék, a vegyesboltok, majd a szuper és hipermarketek. A lakosság egyre inkább felhagyott az egyéni növénytermesztéssel és állattenyésztéssel, mert egyre kevésbé volt számára gazdaságos, és rengeteg munkát igényelt. A városban dolgozó modern ember a béréből kényelmesen tudott választani az egyre bővülő kínálatból. Micsoda szabadság!

Az árubőség, azonban nem csak a választás szabadságát rejti magában, mert ez akkor igazi szabadság, ha tudjuk mik közül választhatunk, és választhatunk olyat, ami számunkra igazán jó. De a rohanó életmód nem erre ösztönöz minket. Gyorsan bedobáljuk a kosárba, amiről úgy gondoljuk, hogy szükségünk van rá (vagy inkább, ami ízlik, ez közel sem azt jelenti, hogy tényleg szükséges is…), és alig várjuk, hogy haza érjünk, aztán együnk valamit, mert muszáj.

Úgy gondolunk a mindennapi étkezésre, mint valami szükséges rosszra. Kell, mert az energiára szükségünk van, de minél gyorsabban legyünk túl rajta… kivéve persze az ünnepeket, születésnapokat – akkor aztán adjuk meg a módját! Eközben átlagosan jövedelmünk minimum harmadát élelmiszerre költjük! Ez évente már milliós tételt jelent. Vajon ilyen módon választunk ruhát, berendezési tárgyat vagy autót? Ugye nem?

Persze azért is nehéz kiválasztani, hogy mi lenne igazán jó számunkra, hiszen több ezer termék közül nem tudunk átnézni minden terméket egyesével. És, bár az összetevők listájának feltüntetése ugyan kötelező a gyártó számára, de vajon tényleg hordoz számunkra információt? A legtöbb esetben nem. Szóval örvendetes, hogy nagy a választék, csak éppen nem tudjuk, mik közül válasszunk, vagy amit választunk, tényleg jó-e. Ez a fogyasztó, vagy a gyártó felelőssége?

Az E-számok és a tájékoztatás: a fogyasztó vagy a gyártó felelőssége?

Mondhatjuk, hogy teljesen a gyártóé, hiszen ő állítja elő a terméket, köteles minden tájékoztatást megadni. Ez jogos felvetés, és ennek eleget is tesznek, persze annyiban, amit a törvényi szabályozás számukra előír. Ugyanis ezek az előírások sok esetben kellő rugalmassággal rendelkeznek, valamint a szabályok betartása még nem eredményezi, hogy az adott információ bármilyen magyarázattal is szolgálna a vásárló számára.

Hiszen, ha azt olvassuk az összetevők listáján, hogy “készült: búzaliszt, cukor, növényi zsír, tejsavópor, módosított keményítő, emulgeálószer (E471), étkezési sav (E303), természetazonos aroma (E 160b) felhasználásával”, akkor ez mit mond nekünk? Nem sokat, igaz?

Az első 3-4 összetevőt még tudjuk értelmezni, de azt már nem fogjuk tudni, hogy az E 160b az annatto, bixin, norbixin, egy olyan aroma, melyet aroma nyersanyagból kémiai úton különítenek el, vagy szintetikus úton állítottak elő. Ahogy azt sem, mit jelent az emulgeátor, és, hogy az E471 olyan mono- és diglicerid, amit mesterségesen állítanak elő.

És, hogy ezek külön-külön vagy együttesen milyen hatást gyakorolnak bélflóránkra, idegrendszerünkre,  kiválasztó szerveinkre? Azt különösen nem tudjuk. De miért is tudnánk, hiszen ezek nem tartoznak egy átlagos fogyasztó műveltségébe.

Akkor a gyártóknak kellene minket alaposabban tájékoztatni? Lehetséges. De vajon ez a részünkről elvárás? Tényleg akarjuk tudni, mik ezek az anyagok, és milyen hatással van ránk? Fogyasztói magatartásunk nem ezt mutatja. Sajnos az adalékanyagok típusának megismerésére nincs igényünk, sokszor még azzal se vagyunk tisztában, hogy az adott termékben van-e cukor, liszt vagy tejpor, mert egyáltalán el sem olvassuk a címkét.

De mik is azok az E-számok?

Az élelmiszerek ellenőrzésére, forgalomba kerülésének engedélyezésére, a teljes élelmiszerlánc folyamatainak szabályozására több jogszabály született, melyek együttesen szabályozzák, hogy mi, és milyen formában kerülhet a gyártótól a fogyasztóig. Ezek a jogszabályok az Európai Unió élelmiszerügyi irányelveinek beépítésével és alkalmazásával készültek.

Ezen jogszabályok alapján készült el a Magyar Élelmiszerkönyv, mely minden élelmiszeripari ágazat irányelveit és szabályozását tartalmazza. A teljes jogszabálygyűjteményt egyébként bárki elolvashatja a Nébih (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) oldalán. Aki belekezd, nem fog unatkozni, mert 115 oldalon tartalmazza az egyes jogszabályok listáját.

Az élelmiszer-adalékanyagok olyan anyagok, amelyeket az élelmiszerek előállítása során különféle célokra – például tartósítás, színezés, édesítés, stb. – használnak.

Az Európai Unió jogszabályaiban a következő meghatározás szerepel róluk:

„bármely olyan anyag, amelyet – tekintet nélkül arra, hogy van-e tápértéke vagy sem – élelmiszerként önmagában általában nem fogyasztanak és nem használnak élelmiszerek jellemző összetevőjeként, továbbá amelynek az élelmiszer gyártása, feldolgozása, elkészítése, kezelése, csomagolása, szállítása vagy tárolása során az élelmiszerhez technológiai célból történő szándékos hozzáadása azt eredményezi vagy ésszerűen elvárhatóan azt eredményezheti, hogy önmaga vagy származékai közvetlenül, vagy közvetve az élelmiszer összetevőjévé válnak”.

Itt érdemes az aláhúzott részt párszor átolvasni: “…tekintet nélkül arra, hogy van-e tápértéke vagy sem…”. Szóval az adalékanyag nem kell, hogy tápanyagtartalommal bírjon. Vagyis nem kell, hogy hasznos legyen szervezetünk számára!

De akkor mire kell? Arra, hogy javítsák a termék színét, állagát, tartósságát, fényességét, stb. Tehát fogyasztói igényeket, vagy inkább látszólagos igényeket elégítsenek ki még akkor is, ha felhasználásuk egyébként nem lenne indokolt, legalábbis táplálkozástani értelemben biztosan nem.

Ezen felül engedélyezett néhány anyag, amelyek – veszélytelenségük miatt – az élelmiszerekben majdhogynem korlátlanul használhatók, annyi használható belőlük amennyi szükséges. Ez az “amennyi szükséges” azt jelenti, hogy nem írják elő számszerűen az élelmiszer-adalékanyag maximális számszerű szintjét, az anyagokat a jó gyártási gyakorlatnak megfelelően, legfeljebb a kívánt hatás eléréséhez feltétlenül szükséges mennyiségben kell alkalmazni, feltéve, hogy használata nem vezeti félre a fogyasztót. A lényeg az aláhúzott részen van. 

Mi az a kívánt hatás? Ez mire vonatkozik? Az állagra, az ízre, az eltarthatóságra, netán az eladhatóságra…? Elég tág megfogalmazás valljuk be, szóval a gyártó szempontjából igencsak rugalmas, a fogyasztó szempontjából pedig nehezen ellenőrizhető. Tulajdonképpen akkor kinek az érdekében történik a használatuk?

Ez egy furcsa egymásrautaltság, amelyben nekünk, fogyasztóknak is jelentős szerepünk van. A kívánt hatás tulajdonképpen az eladhatóságról szól. Így éri el a termék azt az ízt, állagot, eltarthatóságot, színt, amivel könnyebben kerül a kosarunkba. És ez a mi igényünk is, hiszen minél finomabb, szebb, tartósabb élelmiszert szeretnénk megvenni.

Szóval egy élelmiszer legyen minden szempontból tökéletes, hogy azért mi pénzt adjunk. Ezt az igényt az élelmiszeripar igyekszik minden szinten kiszolgálni. Tehát végeredményben kettőn áll a vásár. Ez már látható bizonyos változásokban, hiszen a rengeteg adalékanyagnak köszönhetően megjelentek az ételintoleranciák, így megnőtt a kereslet a mentes élelmiszerekre. Természetesen a gyártók ezt is nagy lelkesedéssel biztosítják számunkra…

Tápanyag nélkül

A feldolgozási és finomítási eljárások sajnos jelentősen csökkentik az élelmiszerek tápértékét. Ha csak a gyümölcsleveket nézzük: a préselés, szűrés, színezés, hőkezelés által elveszítik vitamin és rosttartalmuk nagyrészét. Minél finomabbak, annál kisebb a tápértékük. Tehát a kalóriatartalom azonos, vagy inkább magasabb lesz, míg szervezetünk nem kap semmi számára hasznosat.

Minél több eljárásnak vetnek alá egy élelmiszert, annál nagyobb az esély, hogy ami a tányérunkra kerül, csak üres kalória lesz. Az adalékanyagok tehát nem pusztán önmagukban jelentenek kockázatot, hanem általuk, és a feldolgozási eljárások által a termékben lévő egyébként természetes és hasznos tápanyagok is megváltoznak.

A gyerekek számára készült termékek esetén ez még inkább aggasztó, hiszen nekik lenne a leginkább szükségük megfelelő arányú vitaminra, ásványi anyagra, rostra, jó minőségű zsírokra, szénhidrátokra és fehérjére, mégis talán a nekik szánt termékek tartalmaznak ezekből a legkevesebbet!

A mi felelősségünk

Hogy hogyan étkezünk, mit veszünk meg és mit nem, az a mi felelősségünk. Ha a szabályozások bonyolultsága nem teszi lehetővé a kellő mértékű és intenzitású tájékoztatást, akkor annak nekünk kell utána járnunk. Ez nem csak az étkezésnél van így! Egy hitelszerződés, vagy egy adás-vétel esetén sem kétoldalas szerződéseket írunk alá, és, ha nem olvassuk el az ott leírtakat, akkor később hiába háborodunk fel, hogy átvertek.

Igenis fontos, hogy utána járjunk, mi az, ami a kosarunkba kerül! A következőkben bemutatjuk az adalékanyagok típusait, és hatásukat. Célunk, hogy támpontot nyújtsunk, és segítsünk kicsit jobban kiigazodni ebben a cseppet sem egyszerű rendszerben.

Az E-számok rendszere

Nézzük, mit is jelentenek ezek a kódszámok. Tudjuk, hogy a szám pontosan milyen vegyületet jelöl, és az milyen hatással van szervezetünkre? A következőkben szeretnék egy kis segítséget adni, hogy könnyebben eligazodjunk az E-számok világában.

Az E-számokat felhasználásuk és eredetük szerint rendszerezték. A számok tehát nem véletlenszerűen kerültek kiosztásra. A 100-tól kezdődő számozás egy jól felépített kategóriarendszer, mely könnyen megjegyezhető. Nézzük, mit takarnak az egyes csoportok!

• E100 – E199: Élelmiszerfestékek. Helyettesítik, kiegészítik vagy kiemelik az élelmiszerek színét.
• E200 – E299: Tartósítószerek. Az élelmiszerek tartósságának meghosszabbítására használják.
• E300 – E321: Antioxidánsok. Általában pozitív hatással vannak az emberi szervezetre, de főzéssel vagy sütéssel toxikus anyagok keletkezhetnek belőlük.
• E322 – E496: Emulgeátorok, stabilizátorok, zselésítő anyagok. Biztosítják az élelmiszerek megfelelő konzisztenciáját hosszabb időre.
• E500 – E619: Savak, bázisok, savanyúságot szabályozó anyagok.
• E620 – E641: Aromák és ízfokozók.
• E900 – E1521: Egyéb adalékanyagok.

Mivel rengeteg adalékanyag van forgalomban, képtelenség megjegyezni az összeset, és felesleges is. Ha tudatosan táplálkozunk, akkor már az is óriási segítség, ha egy vásárlás során felismerjük a kódszám alapján, hogy az adott összetevő tartósítószer vagy ízfokozó. Nem kell tudnunk feltétlenül, hogy pontosan mi is az, jó eséllyel más terméket választunk inkább ezek helyett.

Vannak viszont teljesen ártalmatlan adalékanyagok is, ezeket jó, ha megjegyezzük, mert csak azért nem megvenni egy terméket, mert rá van írva, hogy E-300, nem biztos, hogy jó döntés, hiszen ez a szám a C-vitamint rejti.

Ha kíváncsi vagy kategóriánként, hogy mi van a kódszámok mögött, akkor keresd fel a Clean Eating Lexikont: ott megtalálod az összes E-számot!

Mit tehetünk az egészségünkért?

Először is semmiképp ne kezdjünk pánikolni vagy félni az élelmiszerektől! Mint látjuk, a számok mögött vannak vitaminok, ásványi sók, természetes anyagok is, tehát nem minden káros, vagy felesleges, ami adalékanyag. 

Az érem másik oldala, pedig, hogy az E-számok tekintélyes része bizony kockázati tényező lehet. Igaz, hogy önmagukban a legtöbb esetben ártalmatlanok, viszont a szervezetbe kerülve, érintkezve más anyagokkal vagy a bomlási folyamatok során olyan átalakuláson mennek keresztül, mellyel már veszélyeztethetik egészségünket. De akkor mit tehetünk az egészségünkért?

1. Egyszerűbben, természetesebben. Amennyire csak lehet, kerüljük a feldolgozott, nehezen ellenőrizhető élelmiszereket! Minél egyszerűbb és természetesebb egy termék, annál kisebb kockázatot rejt.
2. Vásárolj termelőtől! Régen friss termékeket a piacokon termelőktől vehetett az ember. Mára már a legtöbben hipermarketekben szerzik be a zöldséget és gyümölcsöket is. Javasoljuk a helyi piacok felkeresését, mert ott szezonális és friss árut kapunk.
3. Olvassuk el a címkét! Mindig olvassuk el a termék összetevőit. Ne csak a kalóriatáblázatot nézzük meg, hanem a pontos összetevőket is! Listánk ehhez nyújt segítséget.
4. Főzzünk, süssünk! Ha mi magunk készítjük ételeinket, akkor pontosan tudjuk, mi van benne. Ez a kész ételeknél sosem lehet 100%-osan biztos. Főzzünk többet! Ehhez nem kell minden nap órákat a konyhában tölteni: hétvégén vagy valamelyik hétköznap is elkészíthetünk előre több napra elegendő ételt. Az egészség megőrzése mellett anyagilag is jobban megéri.