Bolognai zöldséges csirkemell

A bolognai jellegű ételeket mindenki ismeri. A lényeg a szaftos, nagyon olaszos, ragu melyet általában darált sertéshússal készítenek és tésztával kínálnak, de magyaros megoldásként rántott húsra is rétegezik spagetti és egy marék trappista társaságában, így kimaxolva az egészségtelenség felső határát. A napokban valahogy nagyon vágytam erre az ízre, de természetesen kizárólag clean megoldásokban gondolkodom. Annál is inkább, mivel éppen egy alacsony szénhidrátos időszakkal próbálom kicsit formába lendíteni magam a nyári pihenés után. Így született meg ez a zöldségragu, amit, hogy némi proteinhez is jusson kicsi testem csirkemelle boronálok egybe. Az ötlet teljesen saját, ahogy a recept is, viszont az eredmény bőven megütötte azt a mércét, amivel már a weboldalra is felkerülhet egy receptem (bevallom sokszor annyit kísérletezek, mint amennyi ide felkerül). Valóban nagyon ütős olaszos ízeket sikerült kihozni, úgy is, hogy zöldségekkel helyettesítettem a zsíros disznóhúst, így nem csak telített zsírtól mentes lett az étel, de jóval könnyebben is emészthető. A csirkemell szaftos és olaszos ízű lett, így a spagetti nélkül is sikerült jóllakni 🙂 Az étel egyébként nagyon olcsó és nem elég könnyen elkészíthető is, de érdemes a receptet pontosan követni, hogy pont ilyen szaftos és fűszeres legyen.

A recept egyébként amolyan 2in1. Hiszen akkor is jó választás lehet, ha Te éppen nem diétázol annyira, hiszen teljes kiőrlésű tésztával, de akár rizzsel is finom lehet. Ha pedig a vegan életmódot követed akkor csirke nélkül egy ütős vegan bolognai ragut kapsz, szóval semmiképp se kattints tovább 🙂

olaszos recept csirkemellel és zöldségekkel

Szaftos csirkemell ragu

A bolognai jellegű ételeket mindenki ismeri. A lényeg a szaftos, nagyon olaszos ragu, ezt készítettük el Clean verzióban: csirkemellel és zöldségraguval.Nagyon ütős, olaszos ízeket sikerült kihozni, úgy is, hogy zöldségekkel helyettesítettük a zsíros disznóhúst, így nem csak telített zsírtól mentes lett az étel, de jóval könnyebben is emészthető.
Előkészület: 50 minutes
Elkészítés: 50 minutes
Típus: Főétel, Vacsora
Konyha: Mediterrán, Nemzetközi, Olasz
Tálalás: 2 adag
Kalória: 302kcal

Ezt a receptet a Clean Eating Program részeként ingyen letöltheted! Nem vagy még tag? Próbáld ki most, egy hétre csak 90 Ft-ért! 300+ egészséges recept, 5 db e-könyv és tudástár vár rád! Kattints ide, és csatlakozz most az Életmódprogramhoz!

bolognai zöldséges csirke étell

Olvass további hasznos tartalmakat:

Dr. Jason Fung: A rák kódja

Dr. Jason Fung könyve választ ad a rákot övező rengeteg kérdésre: mi is az a rák? Genetikailag öröklődhet? Mivel áll szoros kapcsolatban? Hogyan lehet megfékezni a terjedését?

Elolvasom