Édesburgonyás vöröslencse főzelék

Motiváló comfortfood a hűvös napokra

Januárban mindenki gőzerővel életmódváltásba kezd és az első pár hétben, hónapban rendíthetetlenül kitart. Aztán ahogy telnek a hetek a motiváció szépen lassan halványodik és mire észbe kapunk már vissza is tértünk  a régi szokásainkhoz. Főleg ebben a pandémiás időszakban nem egyszerű feladat kitartani a változás mellett, hiszen a beszűkült életterünkbe nem egyszerű változást csempészni. Az életmódváltás nem könnyű. Mindig lesznek nehézségek és botlások, viszont ha elhisszük, hogy képesek vagyunk rá, menni fog! 

Mostani recepttel egy kis löketet szeretnénk adni a lagymatag motiváció újraélesztéséhez. Mutatunk egy izgalmas ízvilágú viszont egyszerűen elkészíthető vöröslencsés édesburgonyás ételt. Tökéletes főétel és szuper választás hűvös téli estékre, mondjuk futás után, mert nemcsak kellemesen eltelít, hanem fel is melegít. Mindemellett vegán, laktózmentes is! Kell ennél több?!

Az édesburgonyáról már ódákat zengtünk, hogy milyen egészséges. Viszont miért is olyan klassz alapanyag a vöröslencse? 

A vörös lencse előnye, hogy hántoláskor megszabadítják a nehezen emészthető héjától, emiatt ugyan kevesebb lesz a rosttartalma, de cserébe gyorsan elkészíthető, nincs szükség előáztatásra. Másrészt egy szénhidrátszegény, fehérjében gazdag hüvelyes.  B-vitamin-csoport számos tagját tartalmazza, emellett kalciumban, foszforban, magnéziumban, cinkben, káliumban, vasban és ómega-6 zsírsavban is gazdag.  A vörös lencse jó hatással van az emésztésre: rezisztens keményítőben gazdag, ami hozzájárul a salaktalanításhoz valamint elősegíti a szervezet számára hasznos baktériumok elszaporodását az emésztőrendszerben. Mivel könnyen emészthető, így azok is nyugodtan fogyaszthatják, akiket puffaszt a magas rosttartalmú növények. Különösen vegáknak, vegánoknak ajánlatos kipróbálniuk, de mindenkinek új színt visz a konyhájába ez az alapanyag. A vöröslencse kiváló darált hús helyettesítő. Jól áll neki a tejszínes (akár növényi tejszín felhasználásával) és a paradicsomos elkészítési mód is. A belőle készült kamu darált húsos ragu remek feltét lehet tésztaételekhez, rakott fogásokhoz valamint rizs, bulgur, kuszkusz köretek mellé is ideális választás.

Édesburgonyás vörös lencse főzelék

Édesburgonyás vöröslencse főzelék

Hideg napokra egy kis comfortfood.
Előkészület: 5 minutes
Főzés: 25 minutes
Típus: Főétel
Konyha: Egzotikus
Kulcsszó: édesburgonya, vegán, vöröslencse
Tálalás: 2
Kalória: 462.6kcal
Cost: 2000 Ft

Hozzávalók

  • 150 g vöröslencse
  • 100 g édesburgonya
  • 1 db hagyma
  • 1 db fokhagyma
  • 4 dl víz
  • 2 dl növényi tejszín
  • 1 mk kurkuma
  • 1 mk rómia kömény
  • 1 mk füstölt paprika
  • 1 mk só, bors
  • 1 ek oliva olaj

Elkészítés

  • Előkészítjük az összetevőket: a hagymát és a fokhagymát apróra vágjuk. Az édesburgonyát meghámozzuk és kis kockákra vágjuk.
    Édesburgonyás vörös lencse főzelék
  • Az olajon megdinszteljük a hagymát és a fokhagymát. Majd hozzáadjuk az édesburgonyát és pár alatt összepirítjuk őket.
    Édesburgonyás vörös lencse főzelék
  • Amikor az édesburgonya egy kis színt kapott hozzáadjuk a vöröslencsét és a fűszereket. Összekeverjük és felöntjük vízzel majd fedő alatt közepes hőmérsékleten 10 percig főzzük.
    Édesburgonyás vörös lencse főzelék
  • Amikor már az édesburgonya is félig megfőtt (még nem puha, de már vágható az állaga), a főzelékünk negyedét kiszedjük és összepürésítjük a növényi tejszínnel. Ezzel a pürével sűrítjük be a főzeléket.
    Édesburgonyás vörös lencse főzelék
  • Az önmagával való sűrítés után megvárjuk amíg újra felfő és tálalhatunk is.
    Édesburgonyás vörös lencse főzelék

Tápanyagok

kalória: 462.6kcal | szénhidrát: 67.2g | fehérje: 21g | zsír: 8.3g | telített zsír: 1.2g | rost: 25.7g | cukor: 11.9g
Elkészítetted?Pineld a @CleanEatingHU vagy jelöld: #cleaneatinghu!

 

Reméljük megjött a kedved, hogy kipróbáld ezt a receptet is. Ha igen, készítsd el és írd meg Nekünk kommentben, hogy sikerült!

Jó étvágyat és sikeres életmódváltást kívánunk!

További könnyed, ízletes recept javaslataink:

Banánkenyér muffin

Egy ízletes és egészséges édesség a mindennapokra
Édesburgonyás vörös lencse főzelék
Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Olvass további hasznos tartalmakat:

Zellerkrémleves

A zellergumó tökéletes választás, mert a belőle készült krémleves igazán ízletes és a legjobb választás a hidegebb napokra is.

Elolvasom