Elmondjuk, miért érdemes naponta répát fogyasztani

Répát nem csak azért érdemes fogyasztani gyerekkortól kezdve, mert a hiedelmek szerint megtanít fütyülni. Az élettani hatásait tekintve az egyik legszuperebb zöldség, ami hozzájárul az egészségesebb hajzuhatagért, ápolja a bőrünket, erősíti az immunrendszerünket, de még a látásunk javításában is nagy szerepet játszik.

Sokat hallottuk gyerekkorunkban a vasárnapi ebéd közben, hogy együnk répát, ugye? Annak idején a szülők, nagyszülők nem hiába próbáltak minket rávenni arra, hogy fogyasszunk ebből az értékes zöldségből minél többet. Habár fütyülni nem tanít meg, cserébe számos területen rendkívül jótékony hatást fejt ki az emberi szervezetre.

Sárgarépa
A sárgarépa jótékony hatásai

Honnan származik a répa?

A sárgarépa története több évezreddel korábbra nyúlik vissza. Kezdetben Közép-Ázsiában termesztették, majd a kereskedelem elterjedésével, elsősorban a spanyoloknak köszönhetően honosodott meg Európában. Március végén vetik el a magokat a szabadban, de az üvegháznak köszönhetően szinte egész évben kapható a boltok vagy a piacok polcain.

Diéta alatt sárgarépa?

10 dekagramm sárgarépának mindössze 50kcal az energiatartalma, szóval bátran be lehet építeni különböző diétás és fogyókúrás étrendekbe. Akár nyers változatban is fogyasztható, ugyanakkor hő hatására válik elérhetővé a tápanyagainak jelentős része, így főzve, sütve érdemes tálalni. Főként levesben vagy főzelék formájában szokták felszolgálni. A vásárlás során érdemes odafigyelni arra, hogy az élénk narancsszínű változatot vegyük meg, mivel ez tartalmazza a legtöbb karotint.

https://cleaneating.hu/tudastar/mi-mindenre-jo-a-szodabikarbona/

Milyen vitaminokat, ásványi anyagokat tartalmaz a sárgarépa?

Az A-vitamin provitaminjából, a béta-karotinból nagyjából 10 mg-ot tartalmaz 100 grammonként, ami kiemelkedő a zöldségek közül. Ez a vitamin elsősorban a szem egészségéért felel, de hiánya esetén hajhullás és bőrszárazság is felléphet. A farkasvakság kialakulását nagy eséllyel szintén el lehet kerülni, ha sok A-vitaminban gazdag ételt, tehát például répát fogyasztunk.

A szem vitaminján kívül található még benne B1-, B2-, B6-, C-, D- és E-vitamin is. Káliumban, kalciumban, vasban, magnéziumban, nátriumban és foszforban gazdag, tehát bőven tartalmaz a szervezünk számára létfontosságú ásványi anyagokat. Fogyasztása az emésztésre is jótékony hatással bír, tisztítja a bélfalakat, serkenti a hasnyálmirigy működését. Emellett a fogzománcot is erősíti.

A sárgarépalé a káliumtartalmának köszönhetően táplálja a bőrünket, eléri, hogy hidratáltak maradjunk. Ennek köszönhetően közvetve felhasználható az öregedés során megjelenő ráncok elleni küzdelemben.

https://cleaneating.hu/clean-dietas-receptek/klasszikuson-clean-modra/narancsos-kacsamell-zoldsegagyon/

Mire érdemes figyelni a sárgarépa elkészítése során?

A sárgarépa tápanyagainak jelentős része közvetlenül a vékony héj alatti háncsszövetben található. Ennek okán oda kell figyelni a hámozásnál, nehogy túl vastag szeleteket távolítsunk el. Csakis a kemény, foltoktól mentes változatok kerüljenek vásárlás során a bevásárlókocsiba. Testsúlytól függően napi 15-20 gramm sárgarépa fedezi a szervezetünk szükségleteit, és főleg gyerekeknél kell odafigyelni a megfelelő mennyiségre. Túladagolása esetén ellenreakciókat válthat ki.

 

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Olvass további hasznos tartalmakat: