Ha ősz, akkor gesztenye!

Betartanád a diétádat, de jó lenne megtörni a monotonitást? Jó hírünk van, ugyanis az őszi évszak legkedveltebb gyümölcsével, a gesztenyével úgy juttathatod vitaminokban gazdag tápanyaghoz a szervezetedet, hogy lelkiismeret-furdalást sem kell érezned. Mutatjuk, miért érdemes gesztenyét fogyasztani a sötét hónapokban!

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a gesztenye az egyik legnépszerűbb tápanyagforrása az őszi évszaknak, hiszen elég csak a nagy gesztenyefesztiválokra gondolni, ahol tömött sorokban igyekeznek hozzájutni a látogatók egy-egy csomag apró, aranybarnára sült finomsághoz.

A gesztenye nagyon hasznos tápanyagforrás

Miért népszerű a gesztenye?

A gezstenye népszerűségének egyik oka kétségtelenül az, hogy az elkészítése nem igényel nagy főzőtudományt, hiszen a sült gesztenye esetében nincs sok dolgunk: egy kis áztatás után be kell irdalni a gesztenyéket, majd a sütőben addig kell készíteni, amíg a roppanós, kicsit megpirult darabkák azért nem kiáltanak, hogy vegyük ki és fogyasszuk el őket.

Az egyszerűségen túl természetesen a gesztenyével kapcsolatos tradíció mellett sem lehet elmenni szó nélkül, hiszen országszerte nagy népszerűségnek örvendenek a gesztenyeünnepek. Például Velemben óriási tömegek gyűlnek össze azért, hogy a szabadtéri programok alkalmával egy kicsit kimozduljanak a friss levegőre, és ehhez hozzátartozik a sült gesztenyék és gesztenyepürék fogyasztása is.

A gesztenyefesztivál remek kikapcsolódási lehetőség

Gesztenye diéta alatt? Igen!

Valószínűleg sokan nincsenek tisztában vele, de a gesztenye lassú felszívódású szénhidrátokat tartalmaz, így hosszútávon csökkenti az éhségérzetet, ennélfogva nagyon hasznos tápanyag lehet diéta során, amikor az ember képes a falat kaparni egy-egy gusztusosabb desszert láttán.

A képlet pofonegyszerű: minél tovább érezzük azt, hogy a szervezetünk nem igényel tápanyagot, annál inkább csökken a kísértés, mely arra késztet, hogy megszegjük a szabályokat. Ráadásul gesztenyefogyasztás esetén attól sem kell tartanunk, hogy a cukorszintünk hirtelen az egekbe ugrik, hiszen kiegyensúlyozva, fokozatosan bontja le a szervezetünk a gesztenyéből származó tápanyagokat, így elfogadható tartományban marad a vércukor értéke.

Ez azért is nagyon hasznos, mivel testmozgás előtt, ha valaki hosszabb távon nagyobb energiát igénylő sportot választ (mint például a futást vagy úszást), a lassú felszívódású szénhidrátok segítenek fenntartani az állóképességet huzamosabb ideig, ebből lehet teljesítményt nyerni, így a gesztenyék fogyasztása ideális lehet az ilyesfajta tevékenységek előtt.

Vitaminokban gazdag tápanyag!

Habár a gesztenye elsősorban különleges íze miatt kedvelt világszerte, hasznos tisztában lenni vele, hogy nagyon értékes vitaminokat tartalmaz, amelyek hozzásegítenek az egészséges életmód fenntartásához.

Az E-vitamin például hozzájárul ahhoz, hogy a bőr friss és fiatalos maradjon, sejtvédő hatása miatt könnyebben védekezünk a betegségek ellen és bizony, a gesztenyében található a legtöbb ebből a vitaminból az összes gyümölcs közül (7,5mg/100g).

Aztán ott vannak a gesztenyében található B-vitaminok, nevezetesen a B1-vitamin (200mg/100g), a B2-vitamin (250mg/100g), illetve a B6-vitamin (0,32mg/100g), melyek az idegrendszerre gyakorolt pozitív hatásai miatt rendkívül fontosak az emberi szervezet számára.

Végül pedig a gesztenye C-vitamin tartalmát is lényeges kiemelni, hiszen ez az a vitamin, amely a többi vitamin felszívódásáról gondoskodik, továbbá szintén nagy szerepet játszik abban, hogy a hidegebb járványidőszak alatt is megőrizzük az egészségünket.

Nem utolsósorban pedig a gesztenye tele van ásványi anyagokkal: nátriummal, káliummal, kalciummal, vassal és magnéziummal, melyek az izmok regenerációját és a csontok egészséges állapotát hivatottak megőrizni.

Ezek után nem kérdés, ugye? Ha ősz, akkor gesztenye!

 

Nature

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Olvass további hasznos tartalmakat:

A nagy rostmustra

Mik is azok a rostok? Minden rosttípusnak megvan a maga egyedi szerkezete és hatása az emésztőrendszerre és az egészségre. Pontosan milyen szerepük van? Lássuk!

Elolvasom