Interjú Gál Bálinttal

Akik nyomon követik a testépítés világát már ismernek. Azoknak akik viszont nem pár szóban bemutatnád magad?

Sziasztok, köszönöm a lehetőséget először is. Gál Bálint vagyok, a Corvinus egyetemen Alkalmazott Közgazdaságtan hallgatója, hobbim a testszobrászat. Fiatal koromban kezdtem a sportot, kezdetben úsztam édesanyám heti 3x vitt magával, búvárúszásból országos csúcsom volt ifiben, majd azt mondtam, a csúcson abbahagyom és más sportok után lestem 🙂
Jött a wakeboard, snowboard, itt is igyekeztem néhány versenyen megmérettetni magam, dobogón is álltam néhányszor, de végül a konditeremben kötöttem ki. Corwyn Zoltán oldalán edzettem az Alleeban, ő tanított, jókat mulatoztunk akkoriban. Egyre jobban megtetszett, egyre többet jártam aztán már ott tartottam, hogy minden nap a teremben vagyok.
Utána haverjaim motiválására elindultam versenyeken, majd más más közegben egyre inkább sikereket értem el. Először Gilda-maxos színekben indultam testépítésben, de az annyira nem volt az én vonalam, edzettem tovább. Elterjedt ez a Men’s Physique (MP) kategória, ez úgy gondoltam testhez álló, így a Berkes-teamben indulva Alex La Lave diétája alapján felkészültem.
2013-as tavaszi szezonjában első versenyem Ausztriában volt, Leobenben egy nemzetközi kupa. 46 induló, egy győztes, nincs kor- sem magassághatár. Itt lettem abszolút bajnok, majd utána még budapesti rendezvényeken még 3x. A nyaram pihenéssel telt, majd Berkes László tanácsára felkészültem őszre, az Arnold Classicra, ami Madridban volt megrendezve.
Előtte még néhány versenyen elindultam, volt megint egy nemzetközi Ausztria kupa, sikerült mindet abszolút bajnokként behúznom szerencsére. Utána kinn Madridban kb. 50-en voltunk, 178-cm alatt elehoztam a 2. helyet, csupán csak Ryan Terry tudott előttem állni. Hihetetlen jó érzés volt, hát még utána Madridot a nyakunkba venni. 🙂
Most tavasz van, már kinéztem a leendő versenyeim, nagyon motivált vagyok és jobb formában vagyok, mint valaha. Minden nap ezdem, a Chili Fitness 2 otthonos, modern környezetében itt Kelenföldöm, tőlem 5 percre. Igazán pipec kis terem.

Gál Bálint ifbb mens physique

Számos jobbnál-jobb eredményed van. Felsorolnád a legkedvesebbeket?

Első győzelmem, amelyre szüleim is elkísértek a kedvesemmel, Leobenben. Nagyon elhúzódott a verseny, hajnali 1 körül álltunk a színpadon, egész nap 0 víz, már minden csokit megettem töltést gyanánt, majd szomjan haltunk majd a végén sikerült nyernem, ez hatalmas élmény volt, úgy éreztem ezek után nem kérdéses, itt a helyem a mezőnyben a többi remek versenyző közt.
A másik nagy kedvencem Madrid volt, ez is hasonló felállásban szülők nélkül 19 évesen párommal nyakamba vettem Madrid városát, egyh hétre. Sajnos lecsúsztam az első helyről, de ez inkább egy jó nyaralás volt sem, mintsem stresszelés az eredményen. Lényegében bemutatkozásnak ez sem volt rossz, de idén mindent megteszek, hogy mégtöbbet kihozzak magamból.

Gál Bálint​Melyik volt a legkeményebb versenyed? Igényelt valamilyen speciális felkészülést?

Az első Leobenben, mert nem úgy számoltam, hogy hajnali 1-ig víz és normális tölteni való kaja nélkül leszek. Tisztán töltöttem, rizzsel, mézzel nem mekis szendvicsekkel. Ja a verseny reggelén egy melegszendviccsel indítottam a napot, de víz nélkül az sem volt az igazi.
A második nagyon jó és érdekes Madrid volt, 850g csirkével, 1600g rizzsel, csokikkal, előre megpárolt brokkolikkal, paradicsomokkal és kb 700g zabsütivel utazni, a hotelben meg ételhordókkal matekozni napokig, városnézés 2x140g-250 csirke-rizs kombókkal, hát igazán egyedi volt. 🙂

 Mit jelent neked a men’s Physique és miért döntöttél a kategória mellet?

Az eddigi válaszaim alapján szerintem ez látható, jó lendülettel indultam, fiatal vagyok még és úgy érzem inkább csak növök bele a kategóriába, eddigi sikereim is a felnőttek mezőnyében arattam, ők meg már inkább kifele öregszenek mintsem ehhez a fiatalos formához tudnák maguk tartani.
Akik ebből a top-on vannak, sajnos nehezen állják meg, hogy ne csússzanak át testépítőbe, én is gyakran már azt veszem észre.

A Men’s Physique versenyzők köztudottan nem edzenek lábra (ha-ha :D). Te erről mit tudsz? 😀

Gál Bálint lábedzésSzerencsére az elejétől kezdve lábazom szorogsan, ellenben sokakkal akik azt gondolják, elég egy gyenge cölöpökön álló monstrummal előlépni, tévednek. Fontos az arányok megtartása miatt, bár a vádlimmal picit én is el vagyok úszva 🙂
Most nyáron igyekszem azt is összeszedni. Kifejezetten megkedveltem lábazni, igyekszem keményet villantani, viccből Bécsben is miután eredményhirdetésen kupával a kezünkben álltunk, felhúztam a sortot és megmutattam, hogy énnekem van combom.
A nézőtérről egyenest hallatszott a nevetések közt egy-két magyar mondat, hogy “haha van combja nézdmáár :D”

Van példaképed a sportban, esetleg személyek akik motivációt adnak?

Jellemre mindenképp Terry Crews, hihetetlen forma. Nem egy nagy testépítő, de a színészek közt pacekjával mindig olyat alakít, hogy fekszem a nevetéstől. A sport részén Kevin Levrone verhetetlen az én szememben, a koronázatlan király. Sokat tanultam youtube csatornájáról, és oldaláról a levronereport-ról. Kaja ötletek, edzés tervek, ízületi dolgok.
Sokat tanított nekem még első edzőm, akit már említettem, Corwyn Zoltán is. Mind mentalitásra, mind edzéstechnikáiban remek ember volt, ő kedveltette meg ezt velem igazán, szanaszét nevettük a fejünk az okosságain és titkos gyakorlatain.

A testépítés mellett űzöl, vagy figyelemmel kísérsz más más sportot?

Nem, korábban a snookert szerettem nézni és mint úszás, édesanyám, aki nagyon tehetségesen veri sorra pillangón a senior mezőnyt országos szinten. 🙂 Büszke vagyok rá nagyon, neki köszönhetem ezt a sportorientált életmódot is részben. Valójában szeretek minden extrém sportot, ha leülök tévézni vagy NatGeo-t nézek vagy valami olyan sportcsatornát ahol extrém sport megy.

Hogyan alakítod étrended a versenyfelkészülés különböző fázisaiban?

Nem túl változatos, most Sára György fog segíteni étrend tekintetében, az előző diétáim egyhangúak és “biztosak” voltak, most valami újat próbálok ki. Javarészt csak az utolsó héten voltak módosítások a mennyiségekkel és folyadékbevitellel.

Gal Balint ifbb mens physique

Az edzéstervedről mesélnél nekünk?

Eleinte meghatározott napokon edzettem, tudtam melyik nap melyik izmom edzem. 2-2.5 év edzés után, mikor már minden fortélyt kitanultam, elengedtem az edzésterveket mert macerásnak tartottam cipelni magammal a telefont edzésre, vagy bármiféle papírkát. Fejből, ami mikor hogy jött, Kevin Levrone videói alapján lementem és nyomtam.

Manapság is csak azt tudom, hogy minden nap lemegyek valamire, és amiben nincs izomlázam, arra keményet edzek, persze azért okosan követik a napok egymást ;). A kar edzéseket mostanában leépítettem, mert nagyon könnyen fejlődik és aránytalanul ki tudnám tesizni. Emiatt most épp vádli, has, kardió napokat tartok. Mindig milyen kedvem van, úgy edzem és annyit amennyi időm csak engedi.

Balint Gal ifbb mens physique Hungary

Testépítőként gondolom szoktál főzni. Megosztanád kedvenc recepted velünk?

Mostanában csak egyszerűen csirkemellet eszem, alap sült csirke fűszerkeverékkel és kb 1kg-onként 1 kanál mézet rakok hozzá, apróra vágva vokban pici hagymás alapon főzve nekem megalapozzák a napjaim pár napja, sajnos igen hamar ráunok egy-egy ízre, mindig változatosan főzök. Előző héten mazsolás volt a rizs, mikor felöntöttem vízzel, érzésre mazsolát dobáltam bele, nagyon finom volt.
A hétvégén megtanultam tojásos rizst csinálni, az most a leginkább befutó. Kis póréhagymát és friss petrezselymet ledinsztelek a vokban olívaolajon picit megsózva. A már készre főzött rizst beleöntöm erre az alapra a vokba, és 100g-onként 1 tojást sárgájával együtt ráütök és 4-5 perc kavargatás után kész is :).

Mik a jövőbeni terveid?
Ami mindenképp bizonyos az a június 5-8, Prágában az amatőr olimpián fogom megmérettetni magam, lassan indul a diétám amit 8 hétre tervezek majd itt kinn az abszolút kártyát szeretném megszerezni. Ezzel (vagy ha ez nem jön össze akkor nélküle) mennék ősszel Arndolra, ami úgy tudom megint Madridban lesz ősszel.
Ha közben még formában leszek a nyáron, akkor egy-két versenyt betervezek, de ezeken még nem gondolkodtam.

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Olvass további hasznos tartalmakat: