Xilitol

A xilitol a xilóz nevű cukoralkohol származik, amit édesítőszernek használnak. Felfedezhető a zöldségekben, gyümölcsökben, sőt maga az emberi test is termeli. Nagyobb mennyiségben növényi rostból állítják elő. Nyírfacukor néven is ismert, ami egy magyar fantázianév a xilitolra, és arra utal, hogy a xilitolt először nyírfából vonták ki, neve ellenére azonban ez is kukoricarostból készül.

linikai vizsgálatai igazolják, hogy a xilitol a fogak szempontjából az egyik legjobb édesítőszer. Újabb fogászati protokollokban, mint alapvető kezelési lehetőség van jelen a xilitol, illetve a nagy xilitoltartalmú rágók és fogkrémek. A szájban megtalálható baktériumok nem képesek felhasználni szuvasodást előidéző savak termeléséhez a xilitolt. A xilitol akár 80%–kal tudja csökkenteni a fogszuvasodás valószínűségét. Ennek köszönhetően számos fogászszövetség, valamint több ország szabályozó testülete elfogadta a xilitol felhasználásával készülő – cukormentes – rágógumikat és édességeket.

A xilitol emberi foygazstásra megkötések nélkül alkalmas (csupán kevés esetben és nagy dózisú fogyazstásnál okozhat gyomorrontást), viszont az állatok számára a legkisebb mennyiség is veszélyes lehet.

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Olvass további hasznos tartalmakat:

Fejessalis egytálétel recept

A fejes salátát mindenki jól ismeri, azonban kevesen fogyasztják a hamburgeren túl… Pedig egy igazán értékes zöldségről van szó, amely sokféleképpen fehasználható.

Elolvasom