Méregtelenítenél? A böjtölést neked találták ki!

A böjtölés meglehetősen nagy múltra tekint vissza, hiszen már a bibliai történetekben Mózes révén is olvashattunk róla. Az evéstől, ivástól vagy valamilyen tevékenységtől való tartózkodás azonban sok esetben eltérő lehet népcsoportonként. Lehet rövidebb vagy hosszabb, érinthet specifikusan egyfajta táplálékot, de akár többet is. Egy dolog biztos: időnként érdemes megtisztítani a szervezetünket.

Honnan ered a böjtölés?

Vallási értelemben az évben két kiemelkedő böjtölési időszakot határozunk meg: karácsonykor kerül sor a „kisböjt”-re, míg húsvét előtt a 40 napos „nagyböjt”-öt tartjuk meg. Alapvetően a húsról való lemondás apropóján veszünk részt ebben az eseményben, azonban idővel a böjtölés fogalma némiképp kiszélesedett.

Miről szól alapvetően a böjt időszaka?

A hús elhagyása elsősorban szellemi okokra vezethető vissza, ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni a testi, illetve egészségügyi hatásait sem. A római egyház Krisztus születéséhez, halálához vagy épp feltámadásához köti a böjti szokást, azonban a lemondásos időszak ennél jóval mélyebb hagyományokkal rendelkezik világszerte.

Az egész világon elterjedt?

A böjt valamennyi vallásban fellelhető, a perzsák, a görögök, de még az indiánok is éltek ezzel a szokással, amely az élet minden területére kiterjedt. Úgy tartották, hogy a szellemi frissességet akkor tudják előidézni, ha időről időre gátat szabnak az érzéki élvezeteknek. Az önmegtartóztatást nemcsak az ételekre, hanem a szexuális életre is kiterjesztették. A 21. században vallástól függetlenül is sokan belevágnak, ugyanis a kitartásból fakadó sikerélményt később a diétázás során is hasznosítják.

https://cleaneating.hu/clean_dietas_receptek/klasszikuson-clean-modra/rantott-hal-kokuszos-bundaban-recept/

A böjt mint tisztítókúra?

Az egészségtudatos táplálkozás térnyerésével a böjtölés egyfajta tisztítókúraként is megjelenik az emberek életében. A szigorúságát tekintve jelentős eltérések mutatkoznak, hiszen vannak, akik kisebb fogadalmakat tesznek, míg mások nagyobbak.

Milyen étkezéssel kapcsolatos böjtölésbe érdemes belefogni?

A vízböjt egy szélsőséges változata a böjtölésnek, egyben ez az egyik legszigorúbb lemondásokkal teli vállalás. Amennyiben valaki úgy dönt, hogy a szervezetének egy teljes újraindulásra van szüksége, abban az esetben talán érdemes belevágni. Ebben az időszakban kizárólag vizet szabad inni, semmilyen szilárd tápanyagot nem lehet bevinni a szervezetbe, így rá leszünk kényszerülve, hogy a belső tartalékainkat használjuk fel. Nem tanácsos ugyanakkor ezt a változatot választani hosszabb távra, hiszen könnyen vitaminhiány léphet fel, valamint az ásványi anyagokat sem tudjuk megfelelően pótolni.

A léböjtkúra egy fokkal megengedőbb, hiszen habár itt sem lehet szilárd tápanyagot magunkhoz venni, már ihatunk gyógyteákat, illetve bizonyos mértékig gyümölcsitalok fogyasztása is megengedett. A léböjtkúra segít megszabadulni a felhalmozódott méreganyagoktól, illetve rákényszeríti a szervezetünk, hogy saját magát gyógyítsa meg.

A fentebb említett a böjtöket rövidebb időszakra érdemes bevezetni, egynapos változata a legnépszerűbb. Manapság ugyanakkor egyre trendibbek az úgynevezett „édességböjtök”, amely során a nevéből fakadóan nem ehetünk semmi cukrosat. Ezt már lehet hosszabb ideig is csinálni, a legmerészebbek akár 40 napig is kitartanak sütemények és édességek nélkül.

Chocolate

Szintén remek megoldás lehet, ha például a cukros üdítőktől tartjuk távol magunkat bő egy hónapon keresztül. Az sem baj, ha valaki kreatív, és saját magának tesz egy célkitűzést, amely még nem feltétlenül létezik. A lényeg, hogy tartsunk ki, hiszen ez fejben is megerősít minket.

https://cleaneating.hu/tudastar/a-szem-egeszsegeert-ezeket-az-eteleket-fogyaszd/

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Olvass további hasznos tartalmakat: