A pálmazsír, melyet gyakran, – de helytelenül – pálmaolajnak is neveznek az egyik legnagyobb mennyiségben fogyasztott zsírfajta a világon. Mondhatjuk, hogy az ipar világméretű bástyája, mert rengeteg termékben használják, Európában a közel 6 millió tonnás éves fogyasztással a harmadik legtöbbet fogyasztott élelmiszer alapanyag. (A világon 2017-ben 74 millió tonnát gyártottak.) Alapja a margarinoknak és mindenféle növényi zsiradékkal készült terméknek, úgy mint a csokoládék, különféle öntetek, tészták. De rengeteg olyan termékben is jelen van amiről álmunkban sem gondolnánk, ilyen például a különböző húskészítmények, a hasábburgonya, a pattogatott kukorica is, de még a kávétejszínben és számos étrend-kiegészítőben is használják. A rengeteg feldolgozott élelmiszeren túl ott van a testápolási termékekben, mint a különféle kencék, szappanok, vagy samponok, de a háztartási tisztítószerekben is megtalálható. A lista szinte végtelen, így meglehetősen nehéz elkerülni.
Laikusok gyakran összekeverik, ezért nem árt elmondani, hogy a pálmaolaj és a kókuszolaj két különböző anyag, mely más növényből készül. Míg a kókuszolaj a kókuszpálma diójából származik a pálmaolaj az olajpálma növény vastag húsából sajtolt zsiradék. Míg előbbit kifejezetten egészségesnek tartjuk utóbbiról az ellentéte az igaz. Népszerűségének egyetlen prózai oka van. Ez a legolcsóbban előállítható zsiradék a világon. Olcsóbb, mint a kukorica-, a napraforgó-, vagy a repceolaj, ellenben legalább annyira egészségtelen. Az oka egyrészt az, hogy termőterületekre vetített hozamban minden más növénynél több zsiradékot képes adni, de komoly tényező az is, hogy a termelés 90%-a legszegényebb Közép-Ázsiai országokban zajlik. Itt a legolcsóbb a munkaerő, már ha egyáltalán beszélhetünk arról, mivel Malajziában máig bevett szokás a gyermekmunkások és adósrabszolgák alkalmazása, de egyes helyen a betakarítást már idomított majmokkal is képesek végeztetni. Az árat az is olcsón tartja, hogy ezekben az országokban figyelmen kívül hagyhatják a természetvédelmi és egészségügyi szempontokat.
Miért egészségtelen a pálmaolaj?
Alapvetően az olajpálma növénye nem lenne egészségtelen. Beltartalmi értékei egész jók, magas vitaminban, több ásványi anyag és antioxidáns található benne. Zsírjával már nem ez a helyzet, hiszen félig telített és telített zsírsavakból áll. Ez egy fontos információ, hiszen a telített zsírsavak (bár nem minden körülmény között) felelősek az elhízásért és az érrendszeri megbetegedésekért. Ez azonban még nem lenne önmagában óriási veszély. A legkomolyabb gondot a termesztés és a feldolgozás jelenti. Míg a kókuszpálmát nem kezelik vegyszerekkel, addig az olajpálmát a bőséges hozam miatt nagy mennyiségben permetezik olyan növényvédő szerekkel, melyek a világ fejlettebb részein tiltva vannak. Európában az EFSA (Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság ) ellenőrzései során már többször találtak rákkeltő szennyezőanyagokat pálmazsírban. Nem árt tudni, hogy az olajpálma zsírja természetesen tartalmaz glicidil-zsírsav-észtereket, melyek olyan vegyületek amik 200 fokon történű hevítés során alakulnak rákkeltővé. Mivel senki sem tudja ellenőrizni, hogy egy bizonyos élelmiszer feldolgozás valamelyik fázisában ezt a hőmérsékletet elérték, vagy sem véleményem szerint joggal feltételezhetünk minden pálmazsírt tartalmazó élelmiszert potenciális rákkeltőként. Sajnos szakértők évek óta tartó tiltakozásai ellenére az EU egészségvédelmi szervezete mindeddig annyit tett, hogy szavak szintjén elismerte, hogy a gyerekek étrendjében minimalizálni kell az ezzel készült ételeket.
Környezeti katasztrófa
A pálmaolaj termesztése extrém környezetkárosítással zajlik. A termesztés első lépésében az esőerdő egy területén a fákat levágják, majd az aljnövényzetet felégetik. Ez önmagában káros, mivel hatalmas mennyiségű széndioxidot juttat a levegőbe. A termesztés során a növényvédő szerek a vízkészletben okoznak károkat. Azonban a beültetett területet csupán pár évig tudják használni, ezután a termesztőnek új, még szabad területet kell keresniük.
Az elhasznált terület évtizedekig képtelen más növények számára táptalajként működni, mivel az olajpálma gyökere olyan hosszútávon is fennmaradó gátlóanyagot termel, mely kiöli a legtöbb növényt. A pálmazsír termelésének következtében a WWF felmérései szerint percenként hat focipálya területű esőerdő tűnik el. Ezek az esőerdők szolgáltatják földünk oxigéntermelésének jelentős részét. Több állatfaj kipusztulását köszönhetjük ennek, és úgy néz ki, hogy a legnagyobb főemlősök is veszélyben vannak. A gorillák ugyanis a pálmaolaj termelése miatt életterük 90 %-át veszítették el csupán az elmúlt 20 esztendőben és várhatóan a 10 éven belül a faj teljesen kipusztul. A gorillák mellett vészesen pusztul az elefántok, a tigrisek, az orrszarvúak állománya is. Végtelenül szomorú tény és elképesztő, hogy ez az anyag mai napig nem csak a köztudottan egészségtelen élelmiszer, de rengeteg egészségesnek hitt reform/bio, sőt vegán készítmény alapanyaga. Szerencsére, ha csekély is, de van remény. Természetvédelmi világszervezetek nyomására ma már számos egyre több gyártó szakít az itt leírt módszerekkel és áll át a fenntartható olajpálma-termesztésre. Azt, hogy egy termékben ilyen minősítésű zsiradékból készült Te is könnyedén ellenőrizheted, ha a csomagoláson megtalálod az RSPO védjegyet, mely a fenntartható módon termesztett organikus pálmazsír tanúsítványa (Igaz az RSPO-val szemben az aktivisták számos kritikát hoztak fel, mert szerintük a termesztők túl könnyen kaphatják meg a minősítést.)
Hogyan kerüld ki a pálmazsírt?
Mivel meglepően sok élelmiszerben jelen van csak úgy tudod kiszúrni, ha a címkéket ellenőrződ. Itt azonban szintén tudatosságra lesz szükséged, hiszen a pálmazsírt számos különböző elnevezéssel tüntethetik fel a címkén. Ha az alábbi összetevőket találod egy készítményben jobb ha nem veszed meg: Palm Kernel, Palm Oil Kernel, Palm Fruit Oil, Palmate, Palmitate, Palmityl Alchohol, Palmolein, Glyceryl Stearate, Stearic Acid, Elaeis Guineensis, Palmitic Acid (Palmitinsav), Palm Stearine, Palmitoyl oxostearamide, Palmitoyl tetrapeptide3, Sodium Kernelate, Sodium Palm Kernelate, Hyrated Palm Glycerides, Cetyl Palmitate (palmitil-palmitát), Octyl Palmitate (oktil-palmitát). Ha pedig kedvenc gyártód egészségesnek mondott termékben találod nyugodtan jelezd a vevőszolgálaton aggályaid, tudatos vásárlói hozzáállás nélkül ugyanis hiába remélünk változást.
Érdekel a tiszta táplálkozás és a fitt életmód?
Akkor regisztrálj éves tagságot nálunk! >>> Clean Eating Életmódprogram