Tahini, egy egészséges krém szezámmagból

Az arab és a mediterrán konyhákból származik a tahini, magyar nevén a szezámpaszta, mely egy szezámmagból készült krém. A Közel-Keleten, Irakban, valamint Görögországban évezredek óta népszerű élelmiszer, amit már időszámításunk előtt kétezer évvel is használtak. Igaz, akkoriban csak a legfelsőbb osztály tagjaihoz jutott el. Hérodotosz feljegyzései szerint az ókori görög uralkodók kiemelt eledele volt, amit isteni tulajdonságokkal ruháztak fel. A tahini ma fő alapanyaga például a humusznak, a halva nevű édességnek, vagy az izraeli gyroszként ismer shawarma-nak is. Számos mártás, vagy krém alapanyaga és önmagában is a keleti tálak elengedhetetlen eleme, hiszen öntetként számos ételhez használják. A nyugati világban a ’40-es évektől kezdett elterjedni. Eleinte ázsiai bevándorlók készítették és kisebb piacokon lehetett kapni, de népszerűsége egyre nőtt, így ma már rengeteg étteremben használják. Beszerzése a nagyobb szupermarketben, vagy drogériában is lehetséges, de kiváló minőségben rendelheted otthonodba is.

A jó tahini titka

Készítése során első lépésben a szezámmagot áztatják, majd ezután pirítják és kőlapok között krémes állagúra őrlik. Az eredeti tahini így készül, azonban a boltokban gyakran felturbózott változatait árulják, mely gyakran különféle fűszereket és olíva olajt is tartalmaz. A legtöbb tahiniben a szezámmag külső héját, azaz a korpát még az áztatás előtt eltávolítják, azonban létezik teljes kiőrlésű tahini is, melyben a korpa is belekerül, így növelve a hasznos tápanyagokat. Habár egyszerűen hangzik, de egyes szezámpaszta készítmények nagyon eltérhetnek egymástól. A felhasznált szezámmag forrása és frissessége a legfontosabb tényező, de nagyban befolyásolja az ízt a pörkölés időtartama és az is, hogy mennyire alapos az őrlés. A minőségi tahini mindig mentes az ízesítő anyagoktól, sűrű, olajos és szuperkrémes állagú, ízében a szezám jellegzetes ízét a pörkölés csak hangsúlyozza. Szerintünk a hagyományos eljárással készült arab tahini a legfinomabb.  A rosszabb minőségű, iparilag előállított változataira gyakran kesernyés mellékíz és hígabb állag jellemző.

A tahini egészségügyi hatásai

Mi teszi olyan különlegessé a tahinit? Ez a nagyszerű, sűrű krémes állagú öntet nem csak a szezámmag ízét, hanem annak egészségügyi előnyeit is koncentráltan rejti magában.

  • Egészséges zsírok nagy mennyiségben: A tahini egyik legkellemesebb tulajdonsága a különlegesen sima textúrája és selymes íze, melyet magas olajtartalmának köszönhet. Nem hiba, hiszen a szezámmag a többi dióféléhez és a magvakhoz viszonyítva az egyik legmagasabb olajtartalommal rendelkezik. A tahini olajtartalmának több mint felét két jótékony vegyület alkotja: a szezamin és szezamolin.
  • Magas aminosav-tartalom: A jó minőségű tahini 21%-os fehérjetartalmával kiemelkedik a különböző krémek és öntetek közül. Ez a fehérje ráadásul nagy arányban tartalmaz három hasznos aminosavakat: a lizint, a triptofánt és a metionint.
  • Vitaminok és ásványi-anyagok: Tahini egy nagyszerű módja a B-vitaminok, mint a tiamin, és több ásványi anyag, mint a magnézium, a réz, a foszfor, a mangán, a vas és a cink bejuttatásának. Ásványi-anyag összetétele által elősegíti a vörösvérsejtek termelését, az energiahasznosulást. Benne található vitaminok fontosak az anyagcsere-funkciók, a stressz és egyes kognitív folyamatok kezelésében.
  • Vérnyomás és koleszterin-szintre gyakorolt hatás: Tudósok egyetértenek ebben, hogy a már említett két jótékony vegyület, a szeamin és a szezamolin segíthet megelőzni a szív- és érrendszeri megbetegedéseket. A tahiniben található növényi szterinek pedig csökkentik a felszívódó koleszterin mennyiségét a véráramban. A szezámmagot és az abból készült készítményeket ma már a kardiológusok is ajánlják a betegeknek.[1]
  • Bőrszépítő hatás: A szezámmag jó forrása az olyan aminosavaknak, zsírsavaknak és számos mikrotápanyagnak, amelyek segítenek a bőrsejtek fiatalításában és az öregedés korai jeleinek megelőzésében. A szezámolajat évezredek óta használják a bőr érzékenységének és szárazságának kezelésére, mivel igen hatásos a pórusokat eltömítő baktériumok ellen. Ráadásul cinket is tartalmaz, mely a kollagén-termeléshez elengedhetetlen.

Tahini fogyasztása és vásárlása

Fogyasztható egészségesebb mogyoróvaj alternatívaként. Önmagában pirítóssal, vagy kekszekkel. Önmagában bármilyen salátára remekül illik, de készíthetsz belőle tahinis öntetet is. Van aki egyszerűen csak joghurttal keveri el, de a világ egyik legjobb salátadresszingjéhez elég csupán összekeverned egy kevés citromlével, olívaolajjal, sóval és fokhagymával. Remekül illik édes, vagy sós ételekbe is. Ragukhoz, vagy levesekhez adva sűrítő hatású és persze extra ízélményben lehet részed. Mézzel elkeverve önmagában is remek édesség, vagy sütemények, muffinok ízesítője lehet.

Tahini vásárlási tipp tőlünk:

Mi a Harmonica tahinit teszteltük és merjük ajánlani. Hogy miért? Egyrészről csak organikusan termesztett, természetesen tárolt szezámmagból készül. Másrészről ugyanúgy állítják elő, mint egy 13. századi arab szakácskönyvben, a Kitab Wasf al-Atima al-Mutada-ban írt receptben, ahol a magokat két kő között őrlik meg. A tahini nyers szezámmagból készül, amit őrlés közben kb. 80 °C-ig melegítenek. Az tahini az őrlőkövek közül egyenesen az üvegbe kerül.

Ettől a gyártótól kétféle változata kapható. Kattints a részletekért, ha a fehér tahinitre, vagy a barna, azaz teljes kiőrlésű tahinire vagy kíváncsi!

tahini vásárlás

Egy evőkanál tahi tápanyagtartalma:

  • 89 kalória
  • 3,2 gramm szénhidrát
  • 2,5 g fehérje
  • 8 gramm zsír
  • 1,5 g rost
  • 0,2 mg tiamin (15% DV)
  • 49,4 mg magnézium (12% DV)
  • 111 mg foszfor (11 százalékos DV)
  • 1,5 milligramm cink (10% DV)
  • 0,2 mg mangán (10% DV)
  • 0,2 mg réz (10% DV)
  • 64 mg kalcium (6% DV)
  • 0,9 mg vas (5% DV)

Ahogy minden cikkünkben itt is meg kell említenünk az ellenjavallatokat. A szezámmag egy allergén, így aki erre allergiás annak a tahinit is kerülnie kell. Hasonlóan a legtöbb magkészítményhez a tahini is magas Omega-6 zsírtartalommal rendelkezik, ezért túlzott fogyasztása nem javasolt. (Ugyanakkor tény, hogy a tahini egy sűrű öntet, ezért a túlzott mennyiséget igen nehéz lenne egyszerre elfogyasztani.) Ugyan a fehér tahini az ájúrvédikus táplálkozás szerint emésztésserkentő hatással bír, a teljes kiőrlésű változat azonban a magas rost-zsír összetétel miatt egyes személyeknél ezzel ellentétes hatást is kiválthat.

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Olvass további hasznos tartalmakat:

Fejessalis egytálétel recept

A fejes salátát mindenki jól ismeri, azonban kevesen fogyasztják a hamburgeren túl… Pedig egy igazán értékes zöldségről van szó, amely sokféleképpen fehasználható.

Elolvasom