Stevia: Gyógynövény és édesítőszer

stevia édesítőszer egészségügyi hatása, fogyasztása és a lehetséges mellékhatások

A stevia természetes édesítőszer egészségre gyakorolt hatása, fajtáinak bemutatása és a lehetséges mellékhatások. Tudj meg mindent a stevia gyógynövényről és kivonatáról, mint édesítőszerről.

A stevia – kevésbé ismert magyar nevén a jázminpakóca –  egy Dél-amerikában honos évelő gyógynövény. Már az inkák is ismerték és levelét rendszeresen használták egészségügyi célokra és élvezeti cikként egyaránt. Sőt, az „édes levél” Peruban a mai modern leszármazottaik körében is népszerű, melyet úton-útfélen rágnak az édesség iránti vágyukat kielégítve, de népszerű a mate teában történű áztatása is.  A stevia legismertebb tulajdonsága az intenzív édes íze, melyet gyakorlatilag kalóriamentesen biztosít. A levelek ugyanis önmagukban is harmincszor erősebb édesítő képességgel bírnak a répacukorhoz képest, a leginkább használatos stevia kivonat azonban extrém, akár négyszázszoros édesítő erővel bír. Ennek az édesítő hatásnak eredményeképpen került Európába is lesőként a második világháborúban kialakult cukorhiány következtében. Népszerűsége az elmúlt évtizedben indult be igazán. A tudatosabb fogyasztók ekkor szembesültek azzal, hogy a diétás élelmiszerekben található mesterséges édesítőszerek sok szempontból a cukornál is károsabbak a szervezetre és az ipar az igénynek megfelelőek elkezdte keresni a biztonságos természetes édesítőszereket. Mind közül a stevia lett a legnépszerűbb, melyet magas édesítőértéke és viszonylag egyszerű beszerzésén tut számos pozitív egészségügyi hatás indokolt. Így kiérdemelte a legbiztonságosabb édesítőszer címet. A stevia ma már a édesítőszerek iparának része, egyre több termékben található meg, igaz változó minőségű forrásból.

A stevia egészségügyi hatásai

Azt már jól tudjuk, hogy a stevia remek természetes édesítőszer, azonban azt kevesen, hogy gyógynövényként is számon tartjuk. Mikroanyagokat tekintve a stevia levele céziumot, cinket, foszfort, káliumot, kobaltot, magnéziumot és vasat, valamint A-, E-, C-, B3- és P-vitamint, aminosavakat, pektineket, nikotinsavat és béta-karotint tartalmaz. Élettani hatásait kevesen ismerik, ezekről jó, ha ejtünk pár szót.

  • Fogszuvasodás ellen: Ellentétben a cukorral a stevia kifejezetten jót tesz a fogaknak. Antibakteriális hatása révén a fogszuvasodást okozó “Streptococcus mutans” baktérium hatásos ellenszere. Gátolja a plakkosodást, és visszaállítja a száj egészséges pH-értékét.
  • Rákmegelőző képesség: 2012-ben tették közzé azt az amerikai laboratóriumi tanulmányt, mely első ízben bizonyította a stevia fogyasztás az emlőrák csökkenésével van összefüggésben.  Egy horvát kutatócsapat pedig azt bizonyította, hogy vastagbélrák ellenes készítményekhez keverve azok hatásfokát erősíti.
  • Emésztőrendszeri hatások: Támogatja az emésztést, segít megszüntetni a székrekedést és a gyomorégést. Segíthet reflux esetén. Túlzott mennyiségben azonban hashajtó hatású lehet.
  • Méregtelenítő: Enyhe vízhajtó hatása van. Elősegíti a nehézfémek és más mérgek kiürülését, támogatja a szervezet öntisztító folyamatait, ezért méregtelenítő- és fogyókúrák alatt fogyasztása kifejezetten ajánlott.
  • Vérnyomás csökkentő: Jelenleg etéren kutatások folynak. Egyelőre a stevia reménytelinek tűnik a vérnyomáscsökkentésben. A stevia a kutatást vezető amerikai Natural Standard Research-nél vérnyomáscsökkentő hatékonysági „B” osztályozást kapott.
  • Cukorbetegeknek: Serkenti az inzulintermelést és a glükóztoleranciát. 2-es típusú cukorbetegeknél a sztívia kis mértékben csökkenti a vércukor szintjét.

Ezeken túl ismert még gyulladáscsökkentő hatása, és egyes allergiák tüneteit is képes csökkenteni. Vastartalma révén enyhén ösztönzi a hemoglobin termelést. Több fenti hatás eredményeként erősíti az immunrendszert.

Természetesen az előnyök mellett be kell számolnunk a stevia mellékhatásairól is. Szerencsére a stevia esetében igen kevés ilyen létezik. Egyes embereknél hasmenést okozhat, azonban ehhez igen nagy dózist kell fogyasztani. Az FDA ajánlás szerint testömeg-kilogrammonként 12mg-ot lehet biztonságosan fogyasztani. ami egy 60 kg-os nő esetében 720mg-ot jelent, ami 288 gramm cukor édesítő erejének felel meg. A stevia teljes kizárása csupán a parlagfű-allergiában szenvedők számára szükséges, mivel ahhoz hasonló molekuláris szerkezettel rendelkezik. Allergiás reakciók nagyon ritkák, de előfordulhatnak, így amennyiben a száj, vagy nyelv duzzanatát, vagy hasi fájdalmat fedezel fel azon kevesek közé tartozol akinek ez a növény nem barátja. Jelenleg nincs ellenjavallat semmilyen gyógyszer szedése mellett.

A stevia különböző változatai – melyiket válaszd?

A stevia glikozidok felfedezése 1931-ben történt.  A szteviozid és rebaudozid glikozidok ekkor kerültek elsőként izolálásra. A szteviozid az olcsó, de élettanilag kevésbé értékes és erősebb kesernyés mellékízzel rendelkező változat. A diétás italokban és élelmiszerekben, többnyire ezt használják. A rebaudozid mindkét szempontból előnyösebb, azonban drágább fajta, melynek 5 változata létezik (A,C,D,E,F) . Mind közül a legtisztább a rebaudozid-A, mely 99%-nál magasabb koncentrációban érhető el és szinte teljesen mellékíz mentes édes ízt ad. Érdemes ezt a változatot keresni, ugyanis az ezzel készülő élelmiszerek valóban mellékíz-mentesek, de a gyógyító hatásokat is ez közvetíti legjobban. Feltételezhetően a növény egészségügyi hatásaira is ez a változat képes leginkább. Dél-Amerikában egyébként több, mint 200 fajta stevia létezik. A legjobbként a Stevia rebaudiana fajtát ismerjük, melyből a Rebaudioside-A kivonat a legtisztább stevia kivonat nyerhető.

Fontos megemlítenünk, hogy nem minden stevia termékek készül organikus forrásból. Érdemes mindig keresned az Organikus jelölést a csomagoláson, hogy biztosan tudd nem peszticidekkel, vagy egyéb vegyszerekkel kezelt növényből készült az édesítőszered. Tudatos vásárlóknak jó hír, hogy a stevinának génmódosított változata nincs, így ezt a jelölést nem kell keresni.

A Stevia népszerűsége miatt az élelmiszeripari trükkök is megjelentek. A leggyakoribb az, hogy jelentéktelen mennyiségű steviát tesznek valamilyen olcsó, de kifejezetten káros édesítőszer mellé (pl szukralóz) és így már büszkén tüntetik fel, hogy „swetened with stevia”. Ez a trükk táplálékkiegészítőknél és diétás italoknál gyakori, ezért minden esetben érdemes megnézned a csomagolást. (A jelenlegi szabályozás szerint a 2% alatti arányú összetevőket nem kell sorrendben feltüntetni, ezért ilyen esetben is a stevia szerepel elsőként) Az egyik leginkább félreértett termék a Coca-Cola által fejlesztett Truvia, melyet stevia alapú édesítőszerként hirdetnek, azonban csupán 0.5%-a stevia kivonat, 99.5%-a pedig GMO eredetű cukoralkohol.

Mi természetesen kizárólag organikus, NON-GMO stevia termékeket javaslunk melyeknek már számos változatával találkoztunk már. Az autentikus szárított levelektől kezdve a tablettás, por és folyékony állagú kivonatokig mindent próbáltunk. Szárított formában viszonylag szűk a felhasználási lehetőségek köre, inkább teában szűrés mellett alkalmazható, azonban nem mellékíz mentes. A kivonatok már széleskörűbben felhasználhatók, de ezelőtt még nem találtunk olyat, ami 100% Rebaudioside-A-t tartalmazott volna, ezért a kesernyés mellékíz mindenhol fellelhető volt. Számunkra a legjobbnak a magyar piacon idén megjelent Inka Sweet termék bizonyult, mely Peruból származik és valóban ezt a legtisztább kivonatot tartalmazza. Ez a termék egy komplex formula mely inulint és Omega-3-at, a brutális erősítőérték miatti adagolást elősegítő vivőanyagként pedig egy minimális szőlőcukrot tartalmaz. Mellékízmentes, nagyon széleskörűen felhasználható (még karamellizálható is). Erről a terméket ezen az oldalon tudhatsz meg többet.

Érdekel a tiszta táplálkozás és a fitt életmód?

Akkor regisztrálj éves tagságot nálunk! >>> Clean Eating Életmódprogram

Egészséges, fitt test a cél?
Ne halogasd az életmódváltást, csatlakozz hozzánk!
Igen, érdekel!
Kössz, nem!
close-link
Egészséges, fitt test a cél?
Csatlakozz a Clean Eating Életmódprogramhoz!
Táplálkozási tanácsadás + E-könyvek + Receptek + Extra funkciók éves tagsággal.

Használd az EATCLEAN kódot 10% kedvezményért!
Igen, regisztrálok!
Kössz, nem!
close-link
Egészséges, fitt test a cél?
Ne halogasd az életmódváltást! Csatlakozz hozzánk!
Igen, Érdekel.
Kössz, nem.
close-link