Egyél boldogságot! – Clean Eating a boldog élethez

Talán már találkoztunk a klasszikussá vált John Lennon idézettel:

“Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: “boldog”. Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet.”

Természetesen az idézet szerzőjének eredete – ahogy a legtöbb interneten terjedő mondás esetében – kétséges, de ennek ellenére sokat elmond az életről. Az emberiség, illetve az ember mint egyén egyik legfontosabb törekvése, tetteinek mozgatórugója a boldogság keresése. Persze ez viszonylagos, hiszen a boldogság mindenkinek mást jelent.

Elégedettséget a magánélettel és a karrierrel, felszabaduló endorfint, sok szabadidőt, kiegyensúlyozott párkapcsolatot, fitt testet…

A boldogságot konkrétan lehetetlen meghatározni, egy dolog azonban biztos: akármekkora közhelynek is hangzik, a boldogság belülről fakad. Ha testünk és lelkünk egészsége nincs rendben, történjenek velünk bármilyen csodás dolgok, nem leszünk boldogak.

Ehhez megfelelően kell táplálnunk szervezetünket – ásványi anyagokkal, vitaminokkal, értékes tápanyagokkal. Ebben segít a tiszta táplálkozás, vagyis a Clean Eating.

De mi is az a Clean Eating?

A tiszta táplálkozás lényege, hogy étkezésnél minél kevesebb ártalmas mesterséges anyagot vegyünk magunkhoz. Hagyjuk el például a mesterséges ízfokozókat, színezőanyagokat, tartósítószereket, a finomított cukrokat; kerüljük a hidrogénezett és transzzsírokat. A Clean Eating lényegében természetes, egészséges összetevőkből készülő fogások fogyasztását jelenti.

Miért fontosak ezek a boldogsághoz?

Talán nem titok, hogy a rengeteg mesterséges anyag rossz hatással van a szervezetünkre – akadnak köztük olyanok is, amelyek hosszútávon kimondottan mérgezik azt.  Ha kiegyensúlyozott étrendet követünk és egészséges, természetes ételeket fogyasztunk, szervezetünk megköszöni a törődést és gondoskodást: jobban funkcionál agyunk, ritkábban betegedünk meg, több energiánk lesz – és nem mellesleg a tükörbe nézve szebb bőrt és kevesebb testzsírt látunk majd.

Vagyis ha tisztán étkezünk, boldogabbak leszünk.

De hogyan lehetnénk boldogak, ha nem tudunk egy jót enni, csak ilyen “egészséges dolgokat”? Úgy, hogy a Clean ételek eszméletlenül finomak!

 Mutatunk is pár szuper Clean receptet, amelyekkel lehetetlen mellélőni!

Kezdjük egy kis snackkel – tökéletes az esti film mellé:

https://cleaneating.hu/clean_dietas_receptek/cukkini-chips-recept/

Egészséges, ínycsiklandó desszert? Erre tessék:

https://cleaneating.hu/clean_dietas_receptek/desszertek/clean-csokimuffin/

Mexikó íze, hús nélkül:

https://cleaneating.hu/clean_dietas_receptek/klasszikuson-clean-modra/vegan-zoldseges-burrito/

Ki mondta, hogy a csirke unalmas?

https://cleaneating.hu/clean_dietas_receptek/fitness_dieta_receptek/csirke-kokuszos-limeszoszban/

Próbáljuk ki bátran a tiszta táplálkozást – egy hatalmas lépést tehetünk vele a boldog élet felé!

És ez csak néhány recept volt a több mint 300 közül! Ha kíváncsi vagy a többire, van egy szuper ajánlatunk:

Próbáld ki a Clean Eating Életmódprogramot! 1 hónapig csak 90 Ft-ért!
???? 300+ egészséges, finom recept – hetente újabbakat küldünk
???? Kipróbált, bevált mintaétrendek
???? 5 db e-könyv, összesen több mint 15.000 Ft értékben!
???? Hetente több Clean Eating cikk, hogy motivált maradj!
Kattints, és regisztrálj a próbahónapra mindössze 90 Ft-ért > bit.ly/csatlakozz-a-clean-eatinghez

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Olvass további hasznos tartalmakat: