Zeller, az egészséges és diétás zöldség

Angolzeller, zellerszár, halványító zeller vagy zellerrúd ─ ezek az elnevezések voltaképpen mind ugyanazt a növényt jelentik, mely azonban a tévhitekkel ellentétben nem a rendkívül sokoldalúan felhasználható zellergumó leveles szára. Hivatalos neve egyébként a halványított zeller, melyet azért kap, mert termesztése során fokozatosan földdel takarják be, így a fényhiányos állapotban fejlődve színe, valamint erőteljes íze is halványodik.

Mi azonban jobban szeretjük a „zellerszár” kifejezést, és, ha így kéred a piacon, akkor biztosan tudni fogják, mit szeretnél.

Ugyan hazánkban csak az elmúlt évtizedekben vált ismertebbé, tőlünk nyugatabbra nem csak a konyha, de a népi gyógyászatban is egészen a huszadik századig volt használatos, mint afféle antihipertenzív szer. Egyes feljegyzések még messzebbre nyúlnak. Írásaiban már Homérosz is említi, középkori feljegyzésekben pedig kedélyjavító és afrodiziákum hatásairól számolnak be. Hazánkban azonban szinte teljesen mellőzött volt, olyannyira, hogy még ma is csak importáruként érhető el.

A zeller azonban ma világszerte egyre divatosabbá válik, melyet leginkább talán annak köszönhet, hogy a létező egyik legdiétásabb élelmiszer, kalóriatartalma ugyanis 100 grammra vetítve csupán 16 kcal! Alacsony kalóriatartalma mellett azért is kedveljük, mert kiváló forrása antioxidánsoknak, remek enzimforrás, valamint vitamin- és ásványianyag-tartalma kalóriaértékhez vetítve kiemelkedő.

Lássuk, pontosan milyen a zeller tápértéke:

  • Makrotápanyagok: 3.3g szénhidrát, 0.7g fehérje, 0.2g zsír / 16kcal
  • Mikrotápanyagok a napi ajánlott érték 3% fölött: 29g K vitamin, 36mg folsav, 260mg kálium, 3mg C-vitamin, 0.1g mangán, 0.1g B6-vitamin, 40mg kalcium, 11mg magnézium, 0,1 mg riboflavin

Ahogy a bevezetőben említettük, az angolzeller egy szárzeller, melynek a gumója nem ehető, és valójában egy eltérő növény a zellergumóként ismert zöldségtől (melyből nem mellesleg remek diétás zellerhasáb vagy krémleves készíthető). Ennek a zöldségnek tehát főként a szárát ehetjük, azonban az igazsághoz hozzátartozik, hogy ehető a levele (sőt, remek levesbetétként működik) és a magja is.

A zellermag egyébként hihetetlenül egészséges. Olyannyira, hogy kivonatát az orvostudomány is használja. Csak címszavakban a zellermag hatásairól: rákellenes, vérnyomáscsökkentő, vizelethajtó, csonterősítő és remek gyulladáscsökkentő élelmiszer. Mindamellett őrölt változatát fűszerként is érdemes használni.

A szárzeller egészségügyi hatásai

Segíti a hidratációt: Magas víz- és elektrolittartalma segít a sejteket hidratáltan tartani, mindezt úgy, hogy enyhe vizelethajtó hatását is kifejti. A megfelelő hidratáltság külsőleg a szépségében látszik meg, belsőleg a szervezet megfelelő ph-egyensújában, mely számos kedvező élettani hatással bír.

Elősegíti a fogyást: A zeller nem egy zsírégető csodaszer és a manapság terjedő áltudományos zellerlé-diéta önmagában nem okoz gyors fogyást. A fogyást egy jól megtervezett étrendben azonban elősegíti, mivel extrém alacsony kalóriatartalmú étel, melynek igen magas a tápanyagsűrűsége. Ez azt jelenti, hogy fogyasztásával rengeteg antioxidánst, elektrolitot, ásványi anyagot, juttathatsz szervezetedbe a legminimálisabb energia mellett. Rosttartalma sok vizet köt meg a gyomorban, így segíti a telítettség érzését, enyhe vízhajtó hatása pedig egy megfelelő étrend mellett elősegíti a kontrasztosabb izomzat kialakítását.

Védi a máj egészségét: Egy egyiptomi egyetem kutatói patkánykísérletekben rágcsálókat zellerrel dúsított, de magas koleszterintartalmú táppal etettek. A kutatás kimutatta, hogy a patkányok májában a veszélyes lipidek mennyisége lecsökkent és a máj enzimfunkciói javultak. A patkányok mája annál egészségesebbé vált, minél több zellert tettek az eledelbe. Ez a kutatás rámutatott, hogy a halványító zeller a májbetegségben szenvedők számára hatásos gyógyító élelmiszer. (1)

Csökkenti a gyulladásokat: A zeller olyan flavonoidokat és polifenol antioxidánsokat tartalmaz, melyek gyulladáscsökkentő hatásukról ismertek. A kutatók több mint egy tucat ilyen antioxidánst mutattak ki a zellerben, ezek közé tartozik a kvercetin nevű fenolos sav, ami az egyik legerősebb természetes gyulladáscsökkentő.

Segíti az emésztést és csökkenti a puffadást: A zeller tartalmaz egy NBP nevű olajos vegyületet. Ez a vegyület segíti a méreganyagok vizelettel történő ürülését, valamint javítja a belek belsejében a vérkeringést. Ez hasznos az emésztés segítésében és a puffadás megelőzésében. Egy másik különleges etanol-kivonatot is tartalmaz, melyről egy 2010-es kutatás bizonyította be, hogy képes a gyomornyálka termelést befolyásolni és a gyomorfekélyt megelőzni. Ráadásul ez az anyag kizárólag a zellerben található meg. (2)

Segít a rák elleni védelemben: A zeller és növénycsaládjába tartozó zöldségek (mint az édeskömény, petrezselyem vagy a sárgarépa) olyan poliészter-védő vegyületeket tartalmaznak, amiről bizonyított, hogy képes csökkenteni a toxicitást és a rák kialakulását ─ különösen a mellrák és a bélrák esetében. A zeller továbbá tartalmaz egy apigenin nevű flavonoidot is, melyről szintén tumorellenes hatást mutattak ki. Természetesen ez nem jelenti, hogy a halálos betegségen szenvedők számára kiutat jelent, azonban a megelőzés terén mindenki számára hasznos lehet. (3)

Hogyan vásárolj megfelelő zellert?

Zellert minden valamire való piacon és szupermarketben találsz. Azonban jó, ha pár dolgot szem előtt tartasz vásárlás előtt! Sajnos egy rossz hír először: a zeller az egyik leginkább permetezett zöldség, ezért ebből tényleg érdemes a bio változatot venni. Ha nem találsz ilyet, akkor különösen gondosan mosd át, azonban csak fogyasztás előtt, mert a nedves zeller sokkal hamarabb megromlik a hűtőben is.

Érdemes szezonjában venni, azaz tavasszal és ősszel, mivel ekkor kíméletesebben termesztettet kapsz. Keresd az élénkebb színű, vastagabb szárakat, mert ezek frissebbek. Mindig fogyaszd a legfrissebben, mert pár nap múlva tápanyagtartalma már csökken.

Ha kevésbé frissen eszed, érdemes a hosszában futó, erősebb rostokat kihúzni, melyek egy idő után cérnaszerűen megkeményednek. A zellerszárat sajnos fagyasztani nem lehet. Illetve lehet, de kiengedés után állaga a főtt gombához hasonít.

A megvásárolt zeller teljes egésze ehető. Érdemes a leveleket is fogyasztani, mert értékes vitaminok koncentrálódnak bennük.

A zeller felhasználása

A legegyszerűbb és legegészségesebb módja, ha nyersen fogyasztjuk. Alapos mosás után a kis rudakat el lehet rágcsálni önmagában vagy répával is. Szintén jó ötlet valamilyen sós vagy édes mártogatós krémmel tunkolni. Nyersen darabolva bármilyen egészséges tálnak remek kiegészítője ─ legyen az főtt étel vagy akár egy saláta.

Különleges íze is nyersen rágva bontakozik ki igazán, ezért mindenképp így a legizgalmasabb fogyasztani. Remek kiegészítője lehet gyümölcspréssel készíthető italoknak is, és ebben a formában az is el tudja fogyasztani, aki a zeller ízét nem szereti.

Ha nem nyersen szeretnéd fogyasztani, akkor is számos lehetőséged van: nagyon finom párolva elkészítve, akár önálló köretként vagy apróra vágva bulgur-, kuszkusz-, vagy rizsköretbe főzve. A párolva, főzve készített zeller ízét az őrölt kömény, a fokhagyma és az olívaolaj teljesíti ki.

Használhatod zöldséglevesekben is, sőt, egyes vidékeken a zellerkrémlevest is a szárzellerből készítik: nagyon finom, pikáns változat, melyet jó szívvel ajánlunk.

A gyermekek általában nem szeretik, így érdemes pici trükkel próbálkozni: az egyik a gyömölcsturmixos felhasználás, de a legjobban a házi csoki- vagy mogyorókrémmel töltött csónakocskákat imádják a gyerekek, melyre akár aszalt áfonya, vagy mazsola is kerülhet.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Clean Eating Hung(a)ry ???????? (@cleaneatinghu) által megosztott bejegyzés,

Ellenjavallatok: A zeller az allergének egyik pici csoportjába tartozik. Hasonlóan a mogyoróhoz, igen kevés ember allergiás rá, de aki igen, annál komoly hatások léphetnek fel.

Érdekel a tiszta táplálkozás és a fitt életmód?

Akkor regisztrálj éves tagságot nálunk! >>> Clean Eating Életmódprogram

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Olvass további hasznos tartalmakat:

Fejessalis egytálétel recept

A fejes salátát mindenki jól ismeri, azonban kevesen fogyasztják a hamburgeren túl… Pedig egy igazán értékes zöldségről van szó, amely sokféleképpen fehasználható.

Elolvasom