A béta-glükánok (ritkábban béta glucan) bizonyos növényekben, gombákban és baktériumokban előforduló poliszacharidok, azaz komplex szénhidrátok, melynek több altípusát különítik el. Oldható és oldhatatlan fajtái is léteznek, de számunkra az utóbbiak az érdekesek, mert az egészségre gyakorolt hatása sokkal jelentősebb. Ezek glükózmolekulái ugyanis igen közel állnak áll az emberi szervezetéhez, ezért különösen hatékonyan képesek ösztönözni az immunrendszer működését. Figyelemreméltó hatásukat számos kutatás bizonyította és ma már azt is tudjuk, hogy immunológiailag az élesztősejtből kivont béta-glükán a leghatékonyabb, már-már csodaszerként működő anyag. A ma egyre inkább előtérbe kerülő szuperrostként is definiálható anyag hatását számos tény bizonyítja. Példásul az, hogy az Egyesül államok hadserege olyan alakulatok katonáinak biztosítja, ahol biológiai fegyver bevetésére van esély, de az ellátmány része az óriási bozót-és erdőtüzekkel harcoló speciális tűzoltóknál is, melynek hatására töredékére csökkent a legyengülések száma.
A béta-glükán hatásai
A béta-glükánt a kilencvenes évek óta kutatják intenzívebben. Ez idő alatt számos lenyűgöző eredményt dokumentáltak. Lássuk mit tud pontosan ez a kevésbé közismert anyag.
- Teljes egészében stimulálja az immunrendszert. Egészséges személyek esetén járványos időszakban védelmet nyújt a kórokozók elleni. Csökkenti a közösségben összeszedhető betegségek esélyét. (1)
- Stresszes életmód, túlterheltség esetén kivédi a pszichológiai legyengülés okozta megbetegedéseket.
- Csökkenti az allergiát okozó immunsejtek arányát, mérsékeli allergia tüneteit.
- Jelentősen csökkenti a bélrendszerből a koleszterin felszívódását, már 2 havi megnövelt bevitel képes 8%-al csökkenteni a koleszterinszintet. Érdekesség, hogy az első hivatalosan is koleszterin-csökkentőként definiált élelmiszer a zabkorpa volt, 3g-os béta-glükán tartalma miatt. (Forrás: 1997, U.S. Food and Drug Administration)
- Daganatos betegségek esetén különösen fontos segítség. kemoterápia és sugárterápia esetén bizonyítottan gyorsítja a csontvelő regenerációját, megakadályozza a vérkép romlását vagy meggyorsítja annak regenerációját. Daganatok kiegészítő kezelésében felerősíti a természetes immunitást. Elképesztő eredmények között van számos sikeres eset, melyben menthetetlennek nyilvánított áttétes betegeket intravénásan kezeltek béta-glükánnal, antitestterápiával kombinálva. (2)
- Betegeskedő gyermekek esetén jelentősen hatékonyabbá teszi a gyógykezelés és a későbbi megelőzést.
- Megvéd a kórházi fertőzésektől. Műtétek előtt legalább 2 nappal elkezdve kivédi a rezisztens kórházi törzsek okozta fertőzéseket.
- Prebiotikus rostról lévén szó, támogatja a bélflóra egyensúlyának fenntartását, sérülés esetén a helyreállítást segíti. Mint a legtöbb jótékony rost a béta-glükán is képes tisztítani a vastagbelet a káros lerakódásoktól.
- Szedését érdemes fontolóra venni azok számára is, akik valamilyen bőrproblémával rendelkeznek, mivel a gyulladt, száraz bőr esetén is remek hatásokat figyeltek meg.
- Szabályozza az étkezés utáni vércukor szintet, lassítja, és egyenletessé teszi a cukrok felszívódását.
- Telítettséget okoz. Ez leginkább fogyókúrázók számára hasznos, mivel az éhségérzet lassabban alakul ki.
- Utazók számára hatalmas segítséget nyújthat, mivel a távoli vidékeken jellemző hasmenést okozó Coli baktérium fertőzését is képes megelőzni.
- Nem csak emberek, de állatok számára is hasznos immunerősítő. Például hatékony védekezés a sertés- és madárinfluenza fertőzések ellen, ezért egyre több tenyésztő keveri az állatok vizébe, mint természetes immunerősítő.
A béta-glükán természetes forrásai
Nagyobb mennyiségben a gabonafélék tartalmazzák, ezek közül is a legjobb az árpa, a zab és a korpa. ( Itt fontos megemlíteni, hogy a manapság divatos – szerintünk inkább káros – diétás elméletek, mint a ketogén táplálkozás, vagy az “egy kaptafára” gyártott tucatdiéták, mint a clean eating márkanevét jogosulatlanul bitorló eat clean, tiszta diéta alkalmazói, a gabonafélék alaptalan kerülése miatt nagy valószínűséggel hiányt szenvednek ebből a nagyszerű rostféléből.) Gyümölcsök közül egyedül a datolya tartalmazza említésre méltó mennyiségben, elérhető forrásai még az algafélék és néhány egzotikus gombaféle is. Kiegészítő bevitele természetes alapú étrend-kiegészítőkkel tökéletesen megoldható. Érdemes keresni az élesztőből, vagy a shiitake gombából kivont változatot, mert eben található a „lentinán” nevű alfaja, mely minden tekintetben a legjobb értékekkel rendelkezik.
Fogyasztása, adagolás és ellenjavallatok
Amennyiben te egészséges vagy és az általunk javasolt clean eating életmód alapján teljes gabonákban gazdag étkezést folytatsz, valószínűleg természetes táplálkozás során is elegendő béta-glükánt juttatsz be. Mindazonáltal alkalmanként szükség lehet pótlásra, amit természetes táplálék-kiegészítővel is meg tudsz oldani. A napi maximális javasolt mennyiség 15 gramm, de egy egészséges felnőtt számára már 2-3 g is elegendő a kívánt immunerősség eléréséhez. Étrend-kiegészítő formájában a legjobb éhgyomorra, reggel, ébredés után egy nagy pohár tiszta vízzel bevinni, ami után fél óráig nem szabad reggelizni és más folyadékot (pl tea, vagy kávé) sem szabad fogyasztani. Szedése periódusokban ajánlott, 8 hét után pedig szünetet kell tartani. Hatását egyébként meglepően gyorsan kifejti, már 3 nap után érezhető. Szájon át szedve nem jellemző mellékhatás, ugyanakkor nagy mennyiségben az érzékeny gyomrúaknál hasmenést, vagy puffadást okozhat. Kórházi, intravénás alkalmazás során azonban néhány kellemetlen mellékhatással is lehet számolni. Habár a béta-glükán kapszulák, vagy tabletták egyszerűen, vény nélkül kapható biztonságosnak mondható anyagot tartalmaznak, szedése előtt kérd ki orvosod véleményét, első szedése közben pedig fokozottan figyeld szervezeted reakcióit.
Hiszünk benne, hogy egy remek anyagról van szó, mely a nagy többségnek hasznos, de nagyon fontos megemlékezni az ellenjavallatokról is! Fogyasztása ugyanis tilos azok számára, akik bármilyen autoimmun betegségben szenvednek. Számukra ugyanis a tüneteket erősítheti, az immunrendszer működését tompító gyógyszerek hatását pedig csökkenti. Mivel a jelenlegi kutatások alapján még nem áll rendelkezésünkre elég információ a várandósság és a szoptatás alatti alkalmazással kapcsolatban, ezért kismamák számára nem javasolt.
Kapcsolódó írások:
Érdekel a tiszta táplálkozás és a fitt életmód?
Akkor regisztrálj éves tagságot nálunk! >>> Clean Eating Életmódprogram