A fűszer, ami nélkül nincs tökfőzelék és kovászos uborka – íme a kapor 

A kapor a magyar konyha egyik alap fűszere, ami leginkább nyáron uralja a konyhát. Gondoljunk csak a zsenge tökfőzelékre, a lucskos káposztára, a kovászos uborkára vagy épp egy frissítő túrós-kapros kencére. Már az illata is frissítően hat, jótékony hatásairól pedig még nem is tettünk említést. 

Honnan ered a kapor? 

Feltételezések szerint a kapor a Földközi-tenger mellől, valamint Nyugat-Ázsiából ered, a középkorban pedig beszivárgott Európába is és fokozatosan terjedt el az egész kontinensen. A kapor hosszú múltra tekint vissza, feltételezhetően 5 ezer évvel ezelőtt is készültek már kapros fogások.

Mi mindenre jó a kapor? 

Azon túl, hogy remekül színesíti az ételeket, gyógyító erejét is hamar felfedezték. Már az ókorban ismerték és használták ezt a fűszernövényt különböző betegségek kúrálására. Főleg nyugtató gyógyszerként és afrodiziákumként tekintettek rá, sőt, még egyfajta “boszorkányűző” képességet is tulajdonítottak neki. 

A kapor a népi gyógyászat egyik kedvenc gyógynövénye, amelynek számos pozitív hatása ismert. A belőle készült tea remek vízhajtó, ugyanakkor hatékony segítség puffadás, emésztési zavarok, hányinger, álmatlanság ellen is. 

A fokhagymához hasonlóan a kapor is jelentős antimikrobiális hatással rendelkezik, ezért sebgyógyításra is használható. 

A kapor gazdag A-, B- és E-vitaminokban, de ásványianyag-tartalma is jelentős. Található benne kalcium, kálium, mangán, vas, réz, magnézium, cink, foszfor és folsav is. 

A kapor alkalmazása a konyhában 

Ha teheted, vásárolj frissen kaprot, majd állítsd egy pohárnyi vízbe, esetleg papírtörlőbe csomagolva tedd a hűtőszekrénybe. Ezzel megőrzi frissességét, így hosszabb idő után is felhasználhatod.

Természetesen akkor sincs baj, ha nincs lehetőséged friss kaprot vásárolni. A szárított kaprot is ugyanúgy felhasználhatod, bár az aromája valamivel gyengébb lesz friss változatánál.

Ha viszont te magad táraznál be hosszú hónapokra, akkor le is fagyaszthatsz belőle egy nagyobb adagot. Ehhez egy jégkockatartóra, egy adag friss kaporra és egy kis vízre lesz szükséged. Az apróra vágott kaprot tedd a jégkockatartó rekeszeibe, önts rá egy kis vizet, majd tedd a fagyasztóba. Az így kapott fűszerkockát azután már csak hozzá kell adni az adott ételhez.

Amennyien szárított formában tartod otthon, úgy figyelj arra, hogy jól záródó edényben tárold, hűvös, fénytől védett helyen, hogy minél inkább megőrizze az aromáját. 

Ételek, amelyekből nem hiányozhat a kapor 

A kapor nem csak a cukkinis, tökös finomságok nélkülözhetetlen fűszere, de jól illik a káposztafélékhez is. A nyári lucskos káposzta, vagy éppen a téli töltött káposzta is kaporral az igazi.

A konkrét főételeken túl bátran használd különböző mártások ízesítésére is. A paradicsomos alappal kifejezetten jól harmonizál, de kísérletezz kedvedre!

Az egyik legegyszerűbb megoldás, ha a finomra gyalult uborkát némi joghurttal elkevered, sózod, borsozod, majd egy jó adag friss kaporral ízesíted. Ez már magában is frissítő és könnyű finomság, de fogyaszthatod húsok mellé vagy kovászos kenyérre kenve szendvicskrémként.

Ha már szendvicskrém, érdemes a tojáskrémet is gazdagítani ezzel a fűszerrel, ugyanis remekül tudja lazítani, frissíteni ezt a viszonylag masszív állagot.

Halakhoz, tengeri herkentyűkhöz is jól illik, úgyhogy használd bátran ezek fűszerezésére is. 

*
Kóstold meg a Clean tökfőzeléket, kaporral!

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Olvass további hasznos tartalmakat: