Habár Magyarországon a halfogyasztás lassacskán emelkedik, de a 6 kilogrammos fejenkénti, éves halfogyasztás még mindig jelentősen elmarad a 20 kilogramm körüli európai átlagtól. Míg mi, magyarok leginkább karácsonykor, esetleg nyaralás alkalmával eszünk halat, addig Európa legtöbb tengerekhez közeli országában heti, vagy napi rendszerességgel fogyasztják. Pedig ez lehetne másként is, hiszen hazánkban is kiváló minőségű halakat lehet kapni.
Miért egészséges a halfogyasztás?
Kontinensünk vezető halfogyasztó nemzete a portugál. Országukban 56 kg az éves halfogyasztás és a várható élettartam 83 év, míg hazánkban 2017-ben ez csupán 76 év volt. Szintén pozitív egészségügyi statisztikák jellemzik a világ nagy halfogyasztó társadalmait, mint a japán, a svéd, vagy a finn. Véletlen lenne? Aligha! Röviden lássuk melyek a halfogyasztás főbb egészségügyi előnyei.
- Köztudott, hogy a halak húsában kevés a koleszterin, ugyanakkor jelentős forrása az Omega-3 zsírsavaknak. Az Omega-3 zsírsavról bebizonyosodott, hogy csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, hozzájárul a vérnyomás és a véralvadás szabályozásához.
- Könnyen emészthető, zsírszegény teljes értékű fehérjeforrás, mely alacsony kalóriatartalom mellett tartalmazza az összes szükséges aminosavat, így az alakbarát táplálkozás kiemelt alapanyaga.
- Sok ásványi anyagot (kálium, kalcium, szelén, jód, fluor, foszfor) tartalmaz, és gazdag A-, D-, B2-, B6-, B12- és E-vitaminokban. Így kedvező hatást gyakorol az immunrendszerre.
- Várandósság esetén pedig pozitív élettani hatása van a születendő gyermekek szellemi és egészségi állapotára. Fejlettebb kommunikációs- és problémamegoldó készség jellemezheti ezeket a gyerekeket. A rendszeres halfogyasztása egy éves kor felett csökkenti az allergiás megbetegedések esélyét is.
- Rendszeres fogyasztása csökkenti az időskori szellemi leépülés, lelki zavarok és a szembetegségek kockázatát is.
Számtalan kutatás bizonyította már, hogy azokban az országokban, ahol a lakosság több halat fogyaszt, bizonyos betegségek sokkal ritkábbak. Egy új európai táplálkozási ajánlás szerint ahhoz, hogy egészségünket megőrizzük, legalább hetente kétszer kellene halat fogyasztanunk. Az ajánlott mennyiség körülbelül heti 300 gramm, azaz évi több mint 15 kiló/fő olajos húsú halnak felel meg.
Tippek halas ételek készítéséhez
Összefüggésben azzal, hogy a hazai kultúrában a halfogyasztás nem épült be mélyen sokan azért nem esznek halat, mert nem ismerik az elkészítés módját, vagy egyszerűen csak nem találták még meg az ízlésüknek megfelelő halételeket. Ha ezzel Te is így vagy, most adunk néhány tanácsot.
- Ahhoz, hogy halételünk készítésekor minél kisebb legyen a tápanyagveszteség, kerülni kell a túl sokáig és túl magas hőmérsékleten történő hőkezelést! A halfélék a legtöbb húsnál egyébként is gyorsabban elkészülnek, ha túl sokáig hőkezeled nem csak tápértékéből, de ízéből is vesz, és állaga is romolhat.
- Ahogy általában halak esetében sem javasoljuk a bő olajban történő sütést, hiszen a felhevült olaj/zsiradék összetevői kedvezőtlen átalakuláson mennek keresztül, és a készülő halétel nagyon sok zsiradékot felvesz, ezért jobb a halakat kevés kókuszzsíron, vagy olívaolajon sütni. Egy másik remek megoldás lehet, ha alufóliából, vagy sütőpapírból készítünk zárt tasakot és a halat ebben zsiradék nélkül készítjük el sütőben sütve. Ez esetben a hal húsa kellemesen megpárolódik, kiváltképp ha hozzá a tasakba zöldségeket is teszünk.
- Érdemes figyelni a sózásra is, (a magyar lakosság 3-4-szer több sót fogyaszt az ajánlottnál), a halak kiválóan ízesíthetők fokhagymával, borssal, pirospaprikával, paradicsommal, kapribogyóval, mustárral, esetükben így könnyebb elhagyni a fokozott sóhasználatot, hiszen a friss fűszerekkel nem csak egészségesebb, de finomabb étel is készíthető. A legtöbb halhoz jól társul egy enyhe savas íz, amit egyszerűen utólag ráfacsart citrommal érhetünk el.
- Sokakat a halételek bonyolultnak hitt elkészítési módja és a szálkák tartanak vissza attól, hogy belevágjanak egy halas étel elkészítésébe. Pedig a hal elkészítése és a szálkamentesítés gyerekjáték! Mindezt egyszerűen megtanulhatod a kapjra.hu weboldalon található halkészítési praktikák videósorozatából.
- Ma már egyáltalán nem megszokott, hogy a hal a sokak által ismert jellegzetes „iszapos” mellékízzel rendelkezzen! A megfelelő halgazdálkodási technológiák során a halakat néhány napra tiszta, átfolyó vízbe helyezik, így húsuk megtisztul ettől az íztől. Ha szeretnél biztosra menni, a lakóhelyed közelében keress olyan halboltot, ahol kiváló minőségű friss halhoz juthatsz.
- Próbálj ki újdonságokat! A hal kiváló sütve, grillezve, vagy párolva. De szintén nagyszerű gazdag salátákat készíthetsz belőle, ugyanúgy, ahogy levesekben, különböző rakott formában is megállja a helyét. A füstölt, vagy sült, halak törve akár egészségesebb kenőkrémek alapanyagai is lehetnek. Hogy új ötleteket szerezz érdemes ellátogatnod valamelyik halas rendezvényre. Ilyen például a Tiszta halfesztivál, az Országos halfőző Verseny, vagy a Fonyódi Harcsafesztivál.
- + 1 tipp kisgyermekeseknek: Tény, hogy felnőtt korban nehezebben változik meg az ízlés. Ezért a gyermeket célszerű minél korábban megismertetni a hal ízével, színével, állagával, így könnyebben és szívesebben fogja fogyasztani idősebb korában is.
Milyen a minőségi hal és honnan érdemes venni?
Az, hogy melyik halnak milyen az összetétele egy külön cikk témája lehetne, amit az ízlés egyébként is könnyen felülírhat. Ha engem kérdezel a hal minden fajtáját imádom, de halként kedvenceimnek a magyar busát, a harcsát, a tőkehalat, a vadon élő lazacot és persze a Szalajka-völgyi pisztrángot tekintem. A magyar hal minősége egyébként nagyon jó, ezt is bizonyítja, hogy a 2017-es Bocuse d’or európai döntőjén magyar kecsegét készítettek. Széll Tamás és csapata az étellel a rangos világverseny különdíját nyerte el. Mivel a hal frissen a legfinomabb, a rövid élelmiszer ellátási lánc megvalósítása fontos szempont. A „Kapj rá!” honlapon fellelhetők azok a magyar haltermelők, akik számos halfajból kiváló minőségű, friss termékekkel látják el a piacokat.
Frissesség terén a kisebb-nagyobb üzletekben fellelhető gyorsfagyasztott halfélék miatt sem kell aggódnunk. Ezeket a halakat ugyanis, ma már közvetlenül a halászást követően a hajón dolgozzák fel és fagyasztják le. Tény azonban, hogy a halétel legízletesebben friss halból készíthető el. Tudatos vásárlóként pedig jó, ha biztonságos, nyomon követhető és fenntartható forrásból származó hal- és akvakultúra termékeket keresünk. Mivel Magyarországon az élelmiszerbiztonsági ellenőrzések szigorúbbak az EU átlagnál, érdemes tehát kipróbálni a különféle halboltokban fellelhető hazai, vagy importból származó halakat és a különféle recepteket, mert végtelen a lehetőségek tárháza, mindenki megtalálhatja a kedvére valót.
Amennyiben pedig diétás szempontok szerint szeretnél választani különbséget tehetsz a száraz húsú és zsíros húsú halak között is. A zsíros húsú halak kétszer annyi energiát tartalmaznak, mint a száraz húsúak, viszont előbbieknek magasabb az Omega-3 tartalma is
- Száraz húsú halak: keszeg, kárász, fogas, csuka, hekk…
- Zsíros húsú halak: ponty, lazac, angolna, makréla, szardínia, hering,…
Programajánló:
A „Kapj rá!” kampány keretében a Budapesti Adventi Vásáron, a Szent István Bazilika előtt is kóstolhatnak halat 2018. november 24 és 2019. január 1. között a vásár látogatói. A faház hétfőtől csütörtökig 10-21 óráig, péntektől vasárnapig 10-22 óráig tart nyitva (December 24- én: 10-14 óráig, 31-én: 10-16 óráig, január elsején 10-20 óráig) és napi két alkalommal lesz kóstoltatás. A „Kapj rá!” kóstoltató roadshow állomásaival, a kiállításokon való megjelenésekkel és a kampánnyal kapcsolatos egyéb hírekkel és információkkal a https://www.facebook.com/kapjra/ közösségi oldalon találkozhatnak az érdeklődök.
A „Kapj rá!” kampányról:
Az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA) és Magyarország társfinanszírozásával megvalósuló „Kapj rá!” kampánynak a hazai halfogyasztás növelése az elsődleges célja. A kampány weboldalán, a www.kapjra.hu oldalon a látogatók információs anyagokat, receptgyűjteményeket és konyhatechnológiai írásokat találnak, amelyek segíthetik eligazodásukat a halgasztronómia világában. A kampány egyszerre igyekszik felhívni a figyelmet az egészséges életmód és a tudatos táplálkozás fontosságára, valamint a fogyasztók számára is megmutatni a halételek sokféleségét és változatos ízvilágát. Az Európai Unió 2006-ban döntött úgy, hogy a halászati támogatásokat leválasztja az agrártámogatási rendszerről, és így hívta életre a 2007-2013-as programozási időszakra az Európai Halászati Alapot.
A 2014-2020-as pénzügyi időszakban Magyarországnak a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP 2014-2020) keretében az előző időszakhoz képest 12%-kal több forrás – a hazai társfinanszírozással együtt valamivel több, mint 16 milliárd forint – áll rendelkezésre a haltermeléshez, a halfeldolgozáshoz és a halastavak természeti értékeinek megőrzéséhez kapcsolódó intézkedésekre, illetve a halételek fogyasztásának népszerűsítésére.
A kampány weboldalán, a www.kapjra.hu oldalon a látogatók információs anyagokat, receptgyűjteményeket, konyhatechnológiai írásokat és videókat találnak, amelyek segíthetik eligazodásukat a halgasztronómia világában és megismertetik azokat a halkészítési technikákat, amelyekkel a hétköznapokban is egyszerű, ízletes halételek készíthetőek.