A kollagén az emberi szervezet egyik legfontosabb összetevője. A test leggyakoribb fehérjéjeként úgy működik, akár egy ragasztó, amely egyben tart minket. Ha nem viszel be elegendő kollagént, a bőröd szárazzá válik, a körmeid elvékonyodnak, az izmaidat pedig nem tudod formába hozni. Ma már különböző étrendkiegészítők formájában könnyedén hozzá lehet jutni, de mi most összeszedtük azokat az ételeket, amelyekben bőven fellelhető kollagén.
A kollagén egy nélkülözhetetlen fehérje, amely a kötőszövetek legfontosabb alkotóeleme. A „kólla” görög szóból származik, ami „ragasztót” jelent, ez pedig előirányozza azt, hogy fontos szerepet játszik az ínak, ínszalagok, a bőr és az izmok egészséges állapotának megőrzésében. A sejtjeinket megóvja és egyben tartja, a csontokat erősíti, ízületi fájdalmak esetén pedig csökkenti a panaszok mértékét.
Milyen konkrét előnyök járnak a kollagén bevitelével?
Csontritkulás
A népesség körében, különösen a korosabbakat illetően a csontritkulás komoly gondokat okoz. Ez egy olyan betegség, amely a test elhasználódásával együtt fokozatosan megjelenhet az idő múlásával. Az öregedéssel csökken a kollagénszint, ezáltal a csonttömeg is veszít a mértkéből, így a csonttörések veszélye fokozottabban fennáll. Különféle kísérletekből készített tanulmányokban meghatározták, hogy a kollagén szedése segíthet csökkenteni a csontritkulás kialakulásának kockázatát.
Izomtömeg növekedés
Az izomszövetek tartalmaznak kollagént, amelyek szükségesek az izmok megfelelő működéséhez. Az életkorral nemcsak a csontritkulás veszélye növekedik, de az izomtömeg megtartása is nagy kihívás elé állítja az embereket. Ebben nyújthat segítséget a kollagénban gazdag ételek fogyasztása, ugyanis a kutatások kimutatták, hogy ez a fehérje nagyban hozzájárul az életkorból fakadó izomtömeg-veszteség visszaszorításához.
Tévhitek a kollagénnel kapcsolatban
Ne dőljünk be a különböző reklámoknak, amelyek a szépségiparban megjelennek. A kollagén kizárólag akkor fejt ki pozitív hatást, ha szájon át visszük be a szervezetünkbe. Bőrre kenni felesleges pénzkidobás, ugyanis nem szívódik fel, túl nagy molekula ehhez, így minden esetben az étkezéseinkbe kell beépíteni.
Milyen ételek tartalmaznak sok kollagént?
Halak és különféle tengeri gyümölcsök
A hal már csak azért is egy remek választás, mivel kalóriában szegény, ugyanakkor sok fehérját tartalmaz. Sokan azonban nincsenek tisztában vele, hogy a hal bőre is tartalmaz kollagént bőven, ezért érdemes őket sütve elkészíteni, majd egy kis citrommal ízesítve tányérra tenni. Diétázás során is nyugodtan ehetünk belőle nagyobb mennyiséget, ezzel a szervezetünket értékes kollagénnel látjuk el.
Együnk sok húslevest, csontlevest
A levesek szerelmeseinek van egy jó hírünk: a húsleves és csontleves remek választás azoknak, akik kollagénnel akarják ellátni a szervezetüket. Főzés közben a kollagénállomány lebomlik a húsokról és a csontról, ezáltal a lé gazdagon tartalmazza ezt a fehérjét. Vitaminokban és létfontosságú aminosavakban gazdag táplálékot kapunk, a testünk hálás lesz érte.
Szárnyasokkal a kollagénért
A kollagén megtalálható a szárnyasok húsában, így csirkét vagy kacsát bátran készíthetünk. A CleanEating csapata korábban készített egy változatot ez utóbbiból, bátran ajánljuk, aki finomat és egészségeset akar enni.
Testépítők kedvence: a tojás
Remek hír sok mindenki számára, hogy a tojás szintén bővelkedik kollagénben, ugyanis ez egy könnyen elkészíthető alapanyag, amely vegetáriánus étrendet követők számára is felhasználható. Tele van aminosavakkal, amelyek hozzájárulnak a kollagén termeléséhez, ráadásul vitaminokban gazdag.
A kocsonya is remek választás
Ha valaki a hagyományos, az európai konyhában közkedveltnek számító étellel akarja elősegíteni a szervezete kollagéntermelését, akkor a kocsonya is tökéletes étel erre. A főzés során a porcogós, cupákos részekből kiválik a kollagén, amelyet aztán elfogyasztva a testünk képes hasznosítani. Az biztos, hogy ez egy megosztó étel, amit vagy nagyon szeretnek, vagy ki nem állhatnak az emberek.
Együnk magvakat!
Elsősorban a tökmaggal járunk jól, már amennyiben a kollagéntermelést tartjuk szem előtt. Tele van értékes tápanyaggal, és fogyasztása számos egészségügyi előnnyel jár. Bővelkedik rostban, K-vitaminban és magnéziumban. Remek C-vitamin-forrás, amely elősegíti a bőr egészséges állapotának megőrzését, valamint a kollagén előállítását. Levesekhez, salátákhoz kiváló hozzávaló, de sokat ne együnk belőle, ha diétás étrendet követünk, mivel magas a kalóriatartalma.
Avokádó a kollagén megőrzéséért
Jótékony hatást fejt ki a szív- ér érrendszeri problémákra, ráadásul tele van vitaminokkal. Emellett pedig azt is ki kell emelni, hogy megelőzi a kollagén lebomlását, így a bőrünk fiatalon tartásáért is sokat tehetünk, ha gyakran fogyasztjuk ezt a gyümölcsöt. Ekcéma kezelésére is kiváló választást, így csak ajánlani tudjuk.
Nyári gyümölcsök: az eper
A bogyós gyümölcsök segítenek a vércukorszint szabályozásában, továbbá gyulladáscsökkentő hatással bírnak. Az eper, amelynek most szezonja van, bővelkedik C-vitaminban, valamint a fogyasztásával megerősíthetjük a kötőszöveteink legfontosabb alkotóelemeit, többek között a kollagénrostokat. Antioxidánsai révén semlegesítik a szabadgyököket, a bőr öregedésének és a ráncok kialakulásának folyamatát lassíthatjuk.