Akadnak olyan ételek, amelyekkel lehetetlen mellélőni. Alapanyagok, amelyek egyszerre finomak, dúskálnak a fehérjében, az egészséges telítetlen zsírsavakban, laktatóak, és rendkívül könnyen, változatosan felhasználhatóak. Ennek ellenére kevesen fogyasztják őket.
Ilyen a hal is.
Sokan ódzkodnak tőle, mondván, hogy fura íze, szaga van, esetleg túlságosan szálkás – de egy jól elkészített halételre ezek nem vonatkoznak. Egy igazi halfogás finom, és semmiképp nem szálkás, a fűszerek és alapanyagok pedig harmonikusan illeszkednek az ízvilágához. Bátran mondhatjuk tehát, hogy ha nem szeretjük a halat, akkor még nem ettünk igazán jót – és ezen mihamarabb ideje változtatnunk.
De miért olyan fontos, hogy halat együnk?
Mindannyian hal(l)ottuk már, hogy érdemes halat fogyasztani a hús mellett – vagy helyett –, de pontosan mi ennek az oka?
A halételek számos pozitív egészségügyi hatással bírnak, és segítenek a formába lendülésben is – így ott a helyük minden Clean étrendben.
Íme néhány ok, amiért megéri halat fogyasztani:
HALadj jobban az edzéssel és a diétával!
A hal – magas és teljesértékű fehérjetartalmának köszönhetően – kiváló étel az izomnöveléshez, ráadásul szigorú diéta alatt is fogyaszthatjuk, mivel a legtöbb hal kevés kalóriát tartalmaz. Nagyon laktató, mégis könnyen emészthető, magas víztartalmának és az izomrostok közötti laza és finom szerkezetű kötőszövetének köszönhetően.
HALlgass a szívedre!
Magyarországon a halálozások majdnem fele szív- és érrendszeri betegségek miatt következik be. Ezek kockázatát könnyen lecsökkenthetjük egy megfelelő étrenddel. A halak telítetlenzsírsav-tartalma – különösen az Omega-3 – gondoskodik róla, hogy szívünk megfelelően működjön. Ezek a zsírsavak vérünk normál koleszterinszintjének fenntartásában is fontos szerepet játszanak, mindemellett pedig segítenek a stressz, szorongás és depresszió leküzdésében is.
Ha rendszeresen eszünk halat, egészségünk is megköszöni a gondoskodást – testünkre és lelkünkre egyaránt jó hatással van. A hazai tenyésztésű halak közül a fehér és a pettyes busa tartalmaz a legtöbbet ezekből a telítetlen zsírsavakból.
Nincs több agyHALál munka közben!
A halak kedvező zsírsavösszetétele hozzájárul az emberi agy magzati és csecsemőkori optimális fejlődéséhez és későbbi működéséhez – ráadásul a látást is javíthatja. Ha legközelebb azon kapjuk magunkat, hogy nem fog az agyunk munka vagy tanulás közben, az ebédszünetben együnk egy kis halat, és máris könnyebben megy a munka!
A hal ráadásul a nagyböjti (2021. február 17. és 2021. április 5. közötti) húsmentes időszakban is tökéletes választás, ugyanis a sós- és édesvízi halak, és más vízi állatok (kagylók, csigák, rákok stb.) ilyenkor is bátran fogyaszthatóak!
Milyen halat együnk?
Bár rengeteg finom tengeri hallal találkozhatunk, figyeljünk oda, hogy csak nagyon szigorúan ellenőrzött, minőségi termékeket vegyünk, mivel a tengeri haltípusok a szennyeződés miatt nagyobb koncentrációban tartalmazhatnak nehézfémet. Magyarországon az édesvízi halak ezért sokkal biztonságosabbak: a hazai és uniós szabályok nagyon szigorú keretek között tartják a tenyésztést, így ha ilyen terméket veszünk, biztosan megfelelő minőségű hal-alapanyagok kerülnek az asztalunkra. Remek választás például a pisztráng, ami nemcsak finom, de magas fehérjetartalommal is bír, ráadásul 200 gramm elfogyasztásával napi Omega-3-zsírsav-bevitelünket is fedezhetjük!
Hogyan fogyasszuk?
A halak sütve, grillezve, töltve is elkészíthetőek, de remek szendvicskrémeket, salátákat, leveseket készíthetünk belőlük, rövid idő alatt. Sült, pörkölt, paprikás vagy rakott formájukban is kiválóak. Arra viszont figyeljünk, hogy ha bő olajban sütünk, az étel tömegének akár 20-30%-át is felszívhatja olajban – ez pedig rengeteg extra kalóriával járhat. Inkább pároljuk, főzzük, grillezzük halételeinket – vagy használjunk teflonserpenyőt, sütőzacskót.
IDE KATTINTVA Rácz Jenő Michelin-csillagos séf által bemutatott technikák alapján könnyedén elsajátíthatjuk a halkészítési technikákat!
Ízesítésnél – enyhe sózás mellett – remek választás a citrom, pirospaprika, paradicsom, kapribogyó, mustár, koriander, kakukkfű és a bazsalikom is, de bátran kísérletezhetünk a különféle zöldfűszerekkel.
Íme két szuper Clean recept:
Sült pisztráng bulgurral és salátával
Diétás harcsapaprikás
Ha egészséges és változatos étrendre vágyunk, vagy csak szeretnénk formába lendülni, próbáljunk ki egy-két finom halételt – hamar rákapunk!
IDE KATTINTVA még több érdekesség vár minket – többek közt gasztro videósorozatból, animációs mesesorozatból és dokumentumfilmekből tudhatunk meg minél többet a halakról!
A cikk szponzorált.