Erre jó a csicsóka

A csicsóka egy elfeledett növény, mely az utóbbi időkben kezdi reneszánszát élni. A tengerentúlon számos elegáns étterem tűzi étlapjára nemes halak, homár, vagy más drága ételek köreteként, hazánkban a népszerűsége azonban továbbra sem túl magas. Ez azonban nem volt mindig így. Néhány generációval korábban a népi táplálkozás kiemelt összetevője volt és úgy ismerték, mint a „szegények krumplija”. Ez azért volt így, mert a termesztése a leggyengébb talajon is megoldható volt, így bárki megengedhette magának. Igaz a burgonyához megjelenésben és állagban is közel áll, biológiailag az őszirózsafélék családjába tartozik, így inkább a napraforgó rokona.

Csicsóka tápértéke és egészségre gyakorolt hatása

Ha halottál már erről a növényről, akkor valószínűleg már tudod, hogy a kifejezetten egészséges élelmek közé sorolják. Ezzel mi sem vitatkozunk. Egyrészt azért sem mert sok ásványi anyagot és vitamint tartalmaz. Fogyasztásával jelentősebb mennyiségű káliumot, kalciumot, magnéziumot, foszfort és cinket, vitaminok közül C-, B1-, B2-vitamint veszünk magunkhoz. Antioxidánsként pedig béta-karotint tartalmaz. Aki húsmentesen táplálkozik az jó ha tudja, hogy hatféle esszenciális aminosavat is tartalmaz, ami hasznos vegan fehérjepótlásban.

Ami viszont mindenkit leginkább érint az a rost tartalma! Ugyanis a csicsókát a legtöbben nem tápértéke miatt tartják egészségesnek, hanem azért, mert a burgonyával ellentétben szénhidráttartalma nem keményítőből, hanem az egyik legegészségesebb rostból, az inulinból áll. Az inulin egy olyan folyékony rost melyet a szervezet nem tud megemészteni (eddig hasonlít minden rostra). Ez az anyag a hasznos bélbaktériumok tápanyaga. Megerősíti az emésztőrendszert és fenntartja a kívánt állapotot, de képes helyreállítani is a sérült bélflórát, például ha antibiotikum kezelés után. Ennek jelentősége óriási, hiszen a bélproblémák nem csak hasmenést, vagy székrekedést okozhatnak, hanem a tápanyagok nem megfelelő hasznosulásán, a php-érték elmozdulásán keresztül ezernyi más problémát, akár rákot is. 100g csicsóka egyébként összesen 1.7g inulint tartalmaz, ami kiemelkedő mennyiség.

A csicsóka remek detox élelmiszer, mivel önmagában képes a szervezet legnagyobb toxikus tárolóhelyét, a vastagbelet tisztítani. Az immunrendszert így a beleken keresztül erősíti, segítve a szervezet öngyógyító képességének maximalizálását.

Diétázóknak érdemes tudni, hogy a csicsóka egyáltalán nem hizlal, sőt segít optimalizálni a vércukorszintet, ezért nem csak zsírégető diétában, de cukorbetegek számára is ajánlott.

csicsóka

A csicsókafogyasztás egyetlen hátránya

Az előnyök kecsegtetőek, ezért mindenképp javaslom, tegyél próbát a növénnyel, sőt iktasd rendszeresen táplálkozásodba. Ennek ellenére nem lennék korrekt, ha nem tennénk említést a hátrányokról. A csicsókának ugyanis egyetlen hártánya van és ironikusan ugyanaz az anyag okozza, mint az előnyét. Igen, az inulin. A rostokhoz hasonlóan az inulin is puffaszt, sőt fokozottan puffaszt. Amikor ugyanis ez az  anyag  a bélrendszer alsóbb részeibe kerül  a toxinokkal és baktériumokkal keveredve metángáz szabadul fel. Ez egy hasznos, de meglehetősen büdös folyamat 😀  Mit lehet tenni? Elsőként érdemes kipróbálni saját toleranciád és kis adagokban fogyasztva kikísérletezni mennyire gázosít téged.  Ha szerencséd van egyszerre fogyasztott mennyiség számodra nem okoz problémát. Ha viszont igen, akkor kettő lehetőség adott: Erős citromos vízben áztatva, vagy akár abban megfőzve a savas közeg csökkenti az inulin puffasztó hatását. Teljesen lecsökkenthető ez, ha fermentálod, ebben az esteben viszont csak savanyúságként tudod fogyasztani.  Hatékony megoldás lehet még az is, ha fogyasztása előtt citromos vizet, utána pedig borsmenta tea iszol.

Érdemes megemlíteni, hogy szakemberek inulinból napi 3-10g között ajánlanak. Ez a mennyiség bőven fedezhető már 180g csicsóka elfogyasztásával. Ugyanakkor nagymennyiségű, naponta többszöri fogyasztásával a jótékony hatások már átléphetnek negatívba.

Érdekel a tiszta táplálkozás és a fitt életmód?

Akkor regisztrálj éves tagságot nálunk! >>> Clean Eating Életmódprogram

A csicsóka elkészítése

Ahhoz hogy el tudd készíteni először be is kell szerezni, ami kis utánajárást igényel. A nagyobb áruházakban ugyanis ritkán kapható, keressük inkább a piacokon, közvetlenül kistermelőknél, esetleg jobb zöldségesekben. Ára egyébként nem drága, a burgonyához hasonló, vagy picit magasabb. A csicsóka egyedül a formája miatt nem túl szakácsbarát növény. Bár ki lehet fogni gömbölyded gumókat is a legtöbb igencsak göröngyös. Tisztítására ezért nem zöldséghámozót, inkább egy dörzsit érdemes használni. Miután alaposan megmostad dörzsöld át óvatosan, a makacsabb résekbe késsel is benyúlhatsz. Egyébként a héját a burgonyával ellentétben nem feltétlenül kell eltávolítani, nyugodtan fogyasztható.

Ha szeretnél egy teljes ebédet összedobni csicsóka körettel, akkor ajánlom receptgyűjtményünkből a ezt a csicsókás receptet. Egyszerű elkészíteni, laktató és finom 🙂

csicsókás recept

De a csicsókát számos más módon elkészítheted. Például:

  • Sült csicsóka – Hasbábra, vagy karikákra vágva olívaolajjal és fűszerekkel serpenyőben és tepsiben is sütheted.
  • CSicsókapüré – Diétás krumplipüré alternatívaként igazán fantasztikus. A csicsókákat főzd 15-20 percig, majd alaposan törd össze. A textúrán javíthatsz kevés kókuszzsír hozzáadásával, ízesítheted sóval és fokhagymával.
  • Krémleves csicsókából – A csicsókát párolt fokhagymán pirítsd meg, fűszerezd, majd natúr zöldségalaplével és kókusztejszínnel pürésítsd egyneműre.
  • Savanyú csicsóka – A savanyúságokhoz hasonlóan, dunsztolással elkészítve is fogyaszthatod. Nagyon finom, ha az esetes lét fehérborssal, babérlevéllel, sóval, citrommal és kakukkfűvel ízesíted és legalább 1-2 hetet vársz, hogy az ízek alaposan átjárják.
  • Nyersen fogyasztva – Igen, ellentétben a burgonyával a csicsóka nyersen is fogyasztható. Leheletvékony szeletekben salátában nem csak finom, de jól is mutat.

Remélem sikerült meghoznom a kedved ehhez a nagyszerű zöldséghez és alkalmanként beilleszted táplálkozásodba 🙂

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Olvass további hasznos tartalmakat:

Fejessalis egytálétel recept

A fejes salátát mindenki jól ismeri, azonban kevesen fogyasztják a hamburgeren túl… Pedig egy igazán értékes zöldségről van szó, amely sokféleképpen fehasználható.

Elolvasom