A többi hüvelyeshez hasonlóan a vöröslencse is igen gazdag fehérjében. Ha húsmentesen étkezel, érdemes rendszeresen beiktatni az étrendbe, ugyanakkor vegyes táplálkozáson belül is bőven van helye a konyhában.
Egy csészényi vöröslencsében nagyjából 18 gramm fehérje található, de nem csak emiatt fontos a fogyasztása. Tele van ásványi anyagokkal és vitaminokkal, kiváló vas-, magnézium-, kálium-, kalcium-, foszfor- és cinkforrás, a B-vitamin-csoport számos tagját tartalmazza.
A vöröslencse mellett szól az is, hogy rendkívül gyorsan, nagyjából 10-20 perc alatt teljesen puha lesz. Bár áztatás nélkül is pikk-pakk megfő, a benne lévő antitápanyagok miatt érdemes azért pár órára, esetleg egy egész éjszakára beáztatni. A főzés során a narancsos szín valamivel sötétebb lesz, de az ízén ez mit sem változtat.
Vöröslencse főzelék
Hozzávalók
- 40 dkg vöröslencse
- 2 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 4-5 dl kókusztej
- 4 evőkanál kókuszolaj
- só, bors ízlés szerint
- szerecsendió ízlés szerint
Elkészítés
- A hagymát vágd apróra és dinszteld meg a kókuszolajon. Amikor üvegesre párolódott, add hozzá az előzőleg beáztatott, átmosott vöröslencsét, majd öntsd fel vízzel és közepes lángon kezd el főzni.
- Add hozzá a fűszereket. Látni fogod, hogy fokozatosan sűrűsödik ahogy fő
- Ha igazán krémesre szeretnéd készíteni, hagyd, hogy a lencseszemek teljesen szétfőjenek. A végén add hozzá a kókusztejet.
- Fogyaszthatsz hozzá főtt tojást, bármilyen húst, vagy eheted magában is, mert nagyon ízletes.
Ezt a receptet a Clean Eating Program részeként ingyen letöltheted! Nem vagy még tag? Próbáld ki most, egy hétre csak 990 Ft-ért! 300+ egészséges recept, 5 db e-könyv és tudástár vár rád! Kattints ide, és csatlakozz most az Életmódprogramhoz!
[/MM_Member_Decision]