A nyár egyik kedvenc alapanyaga: főzőtök

A tökféléket ezerarcú növénynek is szokás hívni, mivel sokféle változatát ismerik világszerte. Ezek közül az egyik legnépszerűbb fajta a főzőtök, mely a magyar konyha egyik meghatározó alapanyaga. Különleges íze és jelentős víztartalma miatt a nyári hónapokban előszeretettel tányérra kerül. Alacsony szénhidráttartalma révén pedig a diétázók és fogyókúrás étrendet követők is bátran felhasználhatják.

A főzőtök ősi étel

A tudomány mai álláspontja szerint a tökfélék már bő tízezer évvel ezelőtt is közkedvelt ételnek számítottak Közép-Amerikában. Európába a hajózások útján jutott el, főként a spanyoloknak köszönhetjük, hogy széles körben elterjedhetett többek között hazánkban is. A bab és kukorica mellett a tök számított hosszú ideig az egyik nélkülözhetetlen tápanyagforrásnak, és szerepét mind a mai napig megtartotta. A tökfélék családjába azonban számos másik igencsak közkedvelt élelmiszer is beletartozik. Ilyen például az uborka, a cukkini, a sárgadinnye, de még a görögdinnye is.

A főzőtök hőmérsékletigénye nagy

A növények közül a főzőtök kifejezetten sok fényt igényel. Abban az esetben, ha kevés fény éri őket, a termésük sokkal kisebb és kevesebb lesz. 26 fok körülire tehető az optimális termesztési hőmérséklete, ennélfogva a hideget nem viseli el, fagypont körüli hőmérsékleten elpusztulnak. A termesztett zöldségfajok közül ez rendelkezik a legnagyobb gyökérzettel, vízigénye pedig a csillagtöknek a legnagyobb.

Testépítők kedvence: a spárga

Mikor kapható a főzőtök?

Frissen június és október között juthatunk hozzá a boltok és piacok polcain, míg fagyasztva egész évben kapható.

Milyen tápértéki adatokkal rendelkezik a főzőtök?

A főzőtökre jellemző, hogy zsírban, szénhidrátban alacsony, így akár diéta alatt is fogyasztható, az elkészítése pedig nem vesz igénybe sok időt. 100 grammja mellé mindössze 31 kalóriát párosul, de a zsír- és szénhidráttartalma is elhanyagolható (0,6 gramm és 5,4 gramm).

Roston csirkemell bulgurral és párolt zöldségekkel

A főzőtök élettani hatásai

A főzőtök bővelkedik A-vitaminban és E-vitaminban, amelyek a szemük és a bőrünk egészségéért tesznek sokat. Ugyanakkor a K-vitaminban is gazdag, ami a szívünket erősíti. Cukortartalma jóval alacsonyabb, mint a sütőtöké, viszont a fehérjetartalma is alacsony, emiatt pedig a testedzést végzőknek oda kell figyelni, hogy mással is kiegészítsék az étkezésüket. A csirkemell tökéletes választás, pörkölt formájában passzol a tökfőzelékhez, így pedig igazi diétás, tápanyagban gazdag ételt kaphatunk.

Fontos továbbá tisztában lenni vele, hogy a főzőtök rostban gazdag, szerves sótartalma kifejezetten magas, ez pedig sokat segíthet az emésztésünkben. Serkenti a hasnyálmirigy és a máj működését. Ami az ásványianyag-tartalmat illeti: bővelkedik szelénben, mangánban, rézben és cinkben.

Mire figyeljünk oda, amikor tököt választunk?

Értelemszerűen a zsenge tököt érdemes kosárba rakni, a kemény héjútól óvakodjunk. Amennyiben a tök szára friss, akkor bátran megvehetjük.

Milyen ételeket készíthetünk főzőtökből?

A magyar konyha előszeretettel felhasználja a főzőtököt mint alapanyagot. Elsősorban főzeléket készítenek belőle, de leves formájában is gyakran tányérra kerül. A mai divatosabb konyhákban gyakran mártásként is felhasználják, de rántani is lehet. Ezek alapján talán nem túlzás kijelenteni, hogy a tök az egyik legsokoldalúbb zöldség, amelyet érdemes fogyasztani rendszeres időközönként.

Kapros tökfőzelék csirkemell pörkölttel

 

 

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Tartalmainkat először hírlevél-olvasóinknak küldjük el. Iratkozz fel, hogy elsőként kapd meg leveleinket!

Olvass további hasznos tartalmakat: