Ne becsüld alá a növények természetes immunerősítő hatását! Napjainkban sok mindent kapszulákra bízunk, mégsem vagyunk egészségesek. Kevesen tudjuk, hogy a természet adta hatóanyagok erejét szintetikus formában nem vagyunk képesek elérni, de leggyakrabban azt sem ismert, hogy mit kellett volna enni-inni. Ha már baj van a gyógyszerek, antibiotikumok sokszor káros mellékhatásával is szembe kell néznünk. Azonban természetes módon is lehet tényleg hatékony immunerősítést, akár gyógyítást is végezni, ráadásul fillérekért. Ezért érdemes első lépésben itt is a táplálkozásra hagyatkozni. Mai írásukban néhány olyan élelmiszert mutatunk be melyek a legerősebb immunerősítők, ezért a téli időszakban a Te háztartásodból sem hiányozhatnak.
Oregánó
Kétségtelen, hogy ez a növény az olasz konyha egyik legfontosabb fűszere, paradicsomos ételek remek kiegészítője, mégis itt az idő másként tekinteni rá. Az oregánót a gyógynövények szakértői a természet antibiotikumaként emlegetik. A 70-es években a párizsi Orvostudományi Egyetem kutatói kezdtek komolyabban kísérletezni a fűszernövénnyel és arra a következtetésre jutottak, hogy baktériumölő hatása a penicillinével vetekszik. Az oregánóból kivont olaj laboratóriumi körülmények között a leggyakoribb baktériumok 92-96%-át pusztította el és 78%-os hatásfokkal működött az akut torokgyulladást okozó, vagy éppen a candida baktériumok ellen. Az ok a különleges összetevőkben rejlik, az oregánó ugyanis egyszerre tartalmaz karvakrolt és annak izomerét a timort. Ez a két vegyület együtt igen kivételes képességekkel bír.Az oregánó teaként fogyasztva remek ellenszere a náthának, köhögésnek, de érdemes oregánó olajat is beszerezni, mert ezeken felül hozzájárul az emésztőrendszer egészségéhez és nagyszerű gyulladáscsökkentő, segít az ízületi fájdalmak és a fejfájás ellen is.
Cayenne bors
Kicsi a bors, de erős. Főleg, ha cayenne! 🙂 Remek összetétele miatt ugyanis egy csipetnyi is elég, nem csupán fűszerezésre, de gyógyulásra is. A cayenne bors A-vitamint és annak provitaminját a béta-karotint tartalmazza óriási mennyiségben és némi kapszaicint is, ami a bors erejét adja. Ezek a vegyületek együtt remekül fokozzák a vérkeringést és antimikrobális hatóanyagként működnek megfázás és influenza esetén.- Tudtuk meg Dr. Halász Ágnes fül orr-gégésztől. Tehát ha már elért a betegség tégy egy csipet borsot kedvenc gyógyteádba. Ez segíteni fog a torokfájáson és fellazítja a légúti váladékot.
Manuka méz- vagy nyers méz
A méz ellen máig lázadnak egyes szénhidrátfóbiások. Igen, ez az természetes édesítőszerünk szénhidrátot tartalmaz, amitől azonban egyáltalán nem kell félned. De beszéljünk inkább a manuka mézről. Ha nem hallottál még róla az azért, van mert a manuka egy kizárólag Új-Zélandon előforduló fa fajta, aminek van egy különlegessége. A terméséből készült méz (manuka méz) magas koncentrátumban tartalmaz természetes metilglioxált. Ez a különlegesen ritka anyag teszi a manuka mézet egy természetes antibiotikummá, mely –nem tévedés- hatásosabb lehet a legerősebb gyógyszer-antibiotikumnál is. Hatását órákig lehetne ecsetelni. Nem csak különféle betegségekre jó a szájhigiéniai problémáktól kezdve az asztmán át, de bőrfiatalító, energianövelő és zsírégető hatással is bír. Ami miatt viszont ebben a felsorolásban helyet kaphat az antibakteriális hatás, ami miatt a téli időszak egyik igazi csodaszere. Megelőzésre napi egy kanállal, gyógyulásra akár napi 6 kanállal is fogyasztható. Sajnos a manuka méz hazánkban igen drága, ezért alternatívája lehet a hazai nyers méz is.
Fokhagyma
A fokhagyma is tartalmaz egy különleges anyagot, név szerint az allicint, aminek az egyedi, igen makacs szagát köszönheti. Pech, hogy pont ez az anyag az, ami antibakteriális és gombaölő hatással rendelkezik és ezért teszi a növényt a könnyen elérhető immunerősítők királyává. Aki már betegen evett pirítóst sok fokhagymával, az tudja miről beszélek. De van egy módja annak, hogy az allacint aktiváld és még erősebbé tedd a hatást. Ehhez csupán fel kell szeletelni, majd szoba-hőmérsékleten hagyni 15 percig. Fontos tudni azt is, hogy hevítés hatására az allacin egy része hatástalanná válik, ezért nyersen érdemes fogyasztani… És a szag? Na igen. Sajnos az gyakran a kapszulás fokhagymánál is megmarad. A leghatásosabb az, ha utána elrágsz egy kis csokor petrezselymet.
Gyömbér
A gyömbér A-, C-, E- és B-komplex vitaminokat tartalmaz, valamint magnéziumot, foszfort, káliumot, szilíciumot, nátriumot, vasat, cinket, kalciumot és béta-karotint is. Sokmindenre hatásos lehet, de megfázás, influenza ellen napi 3-4 alkalommal fogyassz egy kevés reszelt gyömbért mézzel. Izzasztó és antivirális hatásával felgyorsíthatod a gyógyulást. A köhögés ellen is jó, mert a gyömbér csípős hatása segít megtisztítani a tüdőt a felgyülemlett nyálkától. Egyébként a növényről már zengtünk ódákat, ezért ha részletesebben érdekel olvasd el a gyömbér hatásáról szóló írást.
Savanyú káposzta
Ahogy a fermentált élelmiszerek, úgy a savanyú káposzta is remekül illik a clean eating életmódba. Elsősorban remek probiotikumként, igen hasznos baktériumok forrásaként gondolhatunk rá. De nem csak emésztőrendszerünk számára jó. A savanyú káposzta ugyanis a régi idők multivitaminja. Nagy mennyiségben tartalmaz különféle vitaminokat, melyek közül C-vitaminban kiemelkedő. A mai világban hajlamosak vagyunk lebecsülni az ilyen vitaminforrásokat, de sose feledjük, hogy a természetes összetételű vitaminok bizonyítottan, sokkal hatékonyabbak a szintetikus társaiknál. Érdemes ezért az őszi, téli időszakban naponta csipegetni belőle megelőzés gyanánt is.
D-vitamin
Felsorolásunk végére egy kakukktojás került. Nem élelmiszer, de a téli immunerősítés fontos támogatója a D-vitamin. ez egy zsírban oldódó vitamin, mely a szervezetben raktározódik. Provitaminja a 7-dehidro-kolekalciferol, melyből a napfény UVB sugarának hatására a bőrben képződött D3-vitamin jut a szervezetbe. Az azonban tévhit, hogy kizárólag a napfény hatásával juthat szervezetünkbe ez a vitamin. Kiegyensúlyozott táplálkozással is magunkhoz vehetjük, ha rendszeresen fogyasztunk teljes tojást és tejtermékeket. Legnagyobb dózisban tőkehalmájban találjuk meg, de a téli időszakban azért nem árt, kapszulás formában is bevinni. Aki így tesz, annak szervezete erősebben lép fel a kórokozók és a különféle gyulladásos folyamatok ellen és csontjai egészségéért egyaránt.
A fenti élelmiszerekből érdemes beszerezned néhányat és a novembertől márciusig megelőző jelleggel fogyasztani. Táplálkozásod ezáltal is sokoldalúbb lesz és jobb eséllyel kerülöd el az infuenzát és megfázásokat. Szeretnél még többet tudni? A Clean Eating életmódprogram e-könyvei számodra lehet jó választás.
Olvasd el téli vitaminpótlásról szóló írásunkat is!